US Open 2015: Halep – Azarenka slágermeccs a nyolc között
A hétfői napon már a nyolc közé jutásért játszottak a hölgyek Flushing Meadow-ban.
Elsőként a kétszeres döntős Victoria Azarenka lépett pályára, ellenfele a hazai közönség előtt játszó Varvara Lepchenko volt. A volt világelső fehérorosz játékos a mérkőzés elejétől fogva rendkívül keményen játszott, nem sok esélyt adva üzbég származású ellenfelének. Azarenka az első játszmában kétszer is lebreakelte Lepchenkot, aki bár a második szett elején elvette Azarenka adogatását, a folytatásban már csak az eredmény után ment. A vége 6-3 6-4 lett Azarenka javára, akit sokan már Serena első számú kihívójának tartanak az amúgy igen kiegyenlített alsó ágon.

Halepnek most jön csak a neheze
Forrás: twitter.com
Ahhoz, hogy összejöjjön a Serena – Azarenka döntő, a fehérorosz hölgynek előbb le kell győznie a második helyen kiemelt Simona Halepet. Halep a német Sabine Lisicki ellen lépett pályára, és szett és breakhátrányból fordítva jutott a nyolc közé. A két hölgy igazi break-szüretet tartott, a mérkőzés folyamán 17 (!) alkalommal is sikerült elnyerniük egymás adogatását, ami Lisicki bombaerejű adogatását ismerve nem kis teljesítmény. Az első játszmában előbb a német játékos lépett meg 2-0-ra, majd pedig 4-2-re is, de mégis Halepnek volt két játszmalabdája. A román hölgy nem tudott élni a lehetőséggel, és Lisicki az első szettlabdáját kihasználva nyerte az első szettet. A második felvonás még az előzőnél is izgalmasabb volt, amit a mentálisan erősebb Halep 7-5 arányban hozott, köszönhetően a két megnyert adogatójátékának. A mindent eldöntő harmadik felvonásban már nem volt kérdés, hogy ki jut a negyeddöntőbe. Halep továbbra is tartotta játéka színvonalát, míg Lisicki egyre fáradtabbnak tűnt, és képtelen volt tartani az adogatójátékait. A vége 6-2 lett Halep javára, aki karrierje során először jutott a legjobb nyolc közé a US Openen.
A nap harmadik továbbjutója az olasz Flavia Pennetta volt, aki két 6-4-es szettben fektette két vállra az első fordulóban Babos Tímeát is legyőző korábbi US Open bajnok Samantha Stosurt. Pennetta a négy közé jutásért a kétszeres wimbledoni bajnok Petra Kvitovával játszik. A cseh játékos jó formában érkezett az idei US Openre, és nem is okozott neki különösebb gondot a brit Johanna Konta legyőzése.