US Open 2015: Megtörtént az elképzelhetetlen, Serena kiesett
Olasz házi döntőt rendeznek a hölgyeknél a US Openen. Roberta Vinci még Flavia Pennetta hőstettén is túltett.
A világranglista 43. helyén álló, élete első Grand Slam elődöntőjét játszó Roberta Vinci 2-6 6-4 6-4 arányban legyőzte a címvédő Serenát. Vinci a döntőben a szintén olasz Flavia Pennettával találkozik.
Pedig jól indult a mérkőzés a világelső számára. 1-2-ről fordítva villámgyorsan besöpörte az első szettet, és minden jel arra utalt, hogy most már senki sem állhat az útjába a 22. Grand Slam sikere felé vezető úton, főleg, hogy tudtuk, korábban Flavia Pennetta két játszmában legyőzte Simona Halepet. A folytatásban viszont megváltozott a játék képe. Vinci fogást talált Serenán, és a játszma derekán megszerzett előny elegendőnek bizonyult a szett megnyeréséhez. Williams ütőt tört, és ekkor más érezni lehetett, hogy valami lóg a levegőben. Idén sokszor láthattuk a világelsőt szorult helyzetben, de nyomás alatt rendre elővett valami olyat, ami miatt társai fölé nőtt. És épp ez a (edzője szavaival élve) jótékony idegesség hagyta most cserben. Vinci továbbra is okosan játszott, és az idei év legnagyobb meglepetését okozva legyőzte Serenát.
“Nem akarok arról beszélni, hogy milyen csalódott vagyok.” – mondta Serena Williams az elbukott elődöntő után, de alighanem nem csak ő volt csalódott, hanem a hazai közönség is. A US Open történetében először fordult elő, hogy a torna kezdetét megelőzően a női döntőre hamarabb elkeljenek a jegyek, mint az urak fináléjára. Az ok egyszerű: az amerikai közönség saját szemével szerette volna látni, ahogy a világelső Serena Williams, Steffi Graf 1988-as sikere után idén behúzza a naptári Grand Slamet.
R. Vinci (olasz) – S. Williams (amerikai, 1.) 2-6 6-4 6-4