Az utolsó szó jogán a US Openről

Két remek hét, megannyi izgalom, fantasztikus mérkőzések és persze egy magyar siker. Zárásként lássunk néhány apró gondolatot az idei US Openről.

A férfi tornáról…

Murray számára bizony csalódás volt a US Open Kép forrása: theguardian.com

Murray számára bizony csalódás volt a US Open
Kép forrása: theguardian.com

Ha pár hónappal ezelőtt játsszák ezt a versenyt a férfi mezőnyben Novak Djokovic mellett egészen biztosan Andy Murray lett volna a döntő másik résztvevője. Ráadásul Montrealban is úgy tűnt, erre jó esély van. Mégis jött megannyi tényező. Egy egyre agresszívabb teniszt játszó Roger Federer, valamint a brit teniszező kárára egy élete napját kifogó Kevin Anderson. Az elődöntők felé haladva már kezdett körvonalazódni a Djokovic-Federer döntő, azonban reménykedhettünk, hogy ez nem lesz ennyire egyértelmű, de hát finoman szólva se volt miről beszélni. Mielőtt magára a döntőre rátérnénk, lássunk néhány érdekesebb teljesítményt. A közönség Donald Young személyében egy óriási küzdőt vélhetett felfedezni, akit el tud vinni a drukk hatása és hatalmas fordításokért járt neki a taps, valamint a gratuláció. Az amerikai mellett nem mehetünk el Feliciano Lopez játéka mellett sem, aki Novak Djokoviccal szemben egy káprázatos mérkőzésen maradt alul. A spanyol a maximumot hozta ki magából az idei US Openen.

Djokovic mentálisan felőrölte Federert Kép forrása: ibtimes.co.in

Djokovic mentálisan felőrölte Federert
Kép forrása: ibtimes.co.in

Akkor essen végül néhány szó a döntőről. Ahogy azt egy néhány órája korábban is írtam már, nem mindig az számít, hogy te játszod a legmeggyőzőbb és leggyönyörűbb teniszt. Mert ha csak ezeket a tényezőket kellett volna néznünk, magasan Federer volt a legjobb, azonban ez a sport nem ilyen egyszerű. A fejed nagyrészt eldönt egy ilyen fontos mérkőzést. Novak Djokovic break labda hárításának statisztikája egyedülálló, ez bizonyítja, sokkal erősebb mentálisan Roger Federernél. Ezt vajon, miként dolgozza fel a svájci, hogy egy szoros meccsen a verseny ilyen fázisában már nem ő az esélyes. A 17-szeres Grand Slam bajnok lehetőségei egyre szűkülnek, hogy ismét nagy verseny trófeáját vigye magával.

A női tornáról…

Serenát megtörte a ránehezedő nyomás Kép forrása: bleacherreport.com

Serenát megtörte a ránehezedő nyomás
Kép forrása: bleacherreport.com

Hiába 128 induló, mégis ez a versenyszám egy emberre fókuszált: Serena Williams. Az amerikai játékos hét mérkőzésre volt a naptári Grand Slamtől, attól, hogy ő birtokolja a legtöbb ilyen trófeát. Nem is lehetett mondani, hogy nem kapta meg a lehető legjobb sorsolást ehhez. Serena elől kihullott Makarova, Bouchard, róluk valóban azt gondolhattuk, veszélyt jelenthetnek rá, valamint a cél érdekében testvérén is átküzdötte magát. Az elődöntőben várt rá egy olyan Roberta Vinci, aki ellen pályafutása során még szettet sem veszített, nemhogy mérkőzést. Ennek ellenére mégse tudott a ránehezedő nyomással megbirkózni és a történelem egyik legsúlyosabb vereségét szenvedte el. A másik ágon pedig jött egy következő csavar, Flavia Pennetta mondhatni a semmiből egyszer csak Grand Slam döntőbe jutott. Simona Halep az elődöntőben már látszólag nem mozgott a legfrissebben, de ez semmit sem vesz el az olasz érdemeiből.

Ezt a befejezést mintha a sors is így akarta volna Kép forrása: telegraph.co.uk

Ezt a befejezést mintha a sors is így akarta volna
Kép forrása: telegraph.co.uk

A két olasz tehát rendesen megkeverte a kártyát, a döntő előtt biztos volt, mindenképp új győztes születik. Egy hosszú szett és az a bizonyos rövidítés mindent eldöntött. Flavia Pennetta a folytatásban már hamar felőrölte honfitársát, pályafutása legnagyobb győzelme volt. Amennyiben ez a győzelem nem elég, lehet valakinek a számítása olyan zseniális, hogy megérzi, hogy pályafutása csúcsán kell abbahagyni? Az olasz teniszezőnő a díjátadón, visszavonulásával sokkolta a világot, de hát ilyen a legszebb lezárása ennek a fantasztikus karriernek. A másik oldalról pedig Vinci sem lehet csalódott, hiszen olyat tett, amit azért egyhamar nem lehet elfelejteni.

A párosok küzdelméről…

Herbert és Mahut további magasságokba emelte a francia páros teniszt Kép forrása: reuters.com

Herbert és Mahut további magasságokba emelte a francia páros teniszt
Kép forrása: reuters.com

A párosok legtöbb érdekességét ezen a tornán a férfi versenyszám szolgáltatta. Mikor történt valaha olyan, hogy a két Bryan testvér már az első fordulóban búcsúzik egy Grand Slam tornán, kimondani is képtelenségnek tűnik. Azt már az elődöntők előtt tudtuk, mindenképpen új győztesek nevével találkozunk a trófeán. Drukkolhattak volna a hazaiak egy amerikai párosnak is a döntőben, de az a bizonyos HA közbeszólt. Steve Johnson és Sam Querrey egy könnyen elpazarolt meccslabdának köszönhetően átadta a döntő lehetőségét Jonathan Peersnek és Jamie Murraynek. Végül a fináléban nem érhetett minket meglepetésként Pierre-Hugues Herbert és Nicolas Mahut sikere, a francia páros tenisz tényleg a fénykorát éri.

Hingis duplázását egy drámai vegyes párosnak köszönhette Kép forrása: defence.pk

Hingis duplázását egy drámai vegyes párosnak is köszönhette
Kép forrása: defence.pk

A többi versenyszámot elég egyetlen névvel összefoglalni: MARTINA HINGIS. A svájci hölgy duplázni tudott, ugyanúgy, mint Betthanie Mattek-Sands Párizsban. Hingis előbb a vegyes párosok versenyében Leander Paes oldalán, majd egy nappal később női párosban Sania Mirzával nyert.

És végül a számunkra legédesebb sikerről…

Stollár Fanny nagyot harcolt, szép eredmény az elődöntő Kép forrása: itftennis.com

Stollár Fanny nagyot harcolt, szép eredmény az elődöntő
Kép forrása: itftennis.com

Már az fantasztikus eredménynek számított, ahogy a torna végső mérkőzéseihez eljutva még mindig két magyar állt talpon. Gálfi Dalma és Stollár Fanny is teljesen másik ágon menetelt a legjobb négyig, 1-1 győzelem választotta el őket, a magyar tenisz abszolút megkoronázásától. Bár Stollárnak nem sikerült a döntőbe jutás, fantasztikusan küzdött és egy szoros találkozón kapott ki az elődöntőben. Na de ezerrel drukkolhatunk Dalmának.

A legszebb siker a zárónapra maradt Kép forrása: sportmenu.net

A legszebb siker a zárónapra maradt
Kép forrása: sportmenu.net

A fináléban pedig semmi sem fékezhette meg Gálfi Dalmát. A magyar lány jött, látott és ha már ott járt, győzött is. Pár hónapja Fanny oldalán Wimbledonban nyert párost, most pedig egyéniben is diadalmaskodni tudott. A győzelem mellé junior világelsőség is magával járt, óriási gratuláció jár Gálfi Dalmának. Nem mellesleg így Flushing Meadowsba is kijutott egy junior egyéni trófea, meglett a komplett gyűjtemény Kapros Anikó, Szávay Ágnes, valamint Fucsovics Márton sikere után.

Kiemelt kép forrása: globaljet.com

A hozzászólások le vannak zárva.