Ezt a falat már csak mi tudjuk visszaépíteni

2015. szeptember 18.
by Airon

Egy mérkőzésre attól, hogy a hosszú évek óta tartó álom végre valóság legyen. A magyar Davis-Kupa csapat egy lépésre került az I. csoportba való feljutástól.

Nagy Péter magabiztos győzelemmel kezdett Kép forrása: huntennis.hu

Nagy Péter magabiztos győzelemmel kezdett
Kép forrása: huntennis.hu

Nyitásként Nagy Péter lépett pályára, aki a nála szokásosan jóval előrébb lévő ellenféllel szemben szeretett volna vezetést szerezni csapatának. A keret legfiatalabb magyar játékosának azonban már nem szolgált újdonsággal Dimitar Kutrovsky személyében 300 körüli teniszezővel felvenni a harcot. Ez a 23 éves teniszezőnek Siófokon se okozott gondot ennél sokkal élesebb helyzetben. Az első játszmában a breakek egymást követték, majd Nagy 4-4-nél egy utolsó breaket már  végérvényesen kihasznált és 1-0-s előnybe került. A második szettben több hosszú gameből is Peti került ki győztesen, a kisebb fór megszerzése már nem tűnt olyan távoli célnak. Ráadásul a harmadik felvonás elején is előnybe került a magyar fiú, egy kis megtorpanás, valamint egy újonnani break után azonban már nem volt megállás a győzelemig. Nagy Péter remekel eddig a Davis Kupa küzdelmeiben, magabiztos győzelmei is bizonyítják, nem véletlenül csak Fucsovics Marci tudja őt megelőzni a magyar ranglistán.

Fucsovics hozta a kötelezőt Kép forrása: huntennis.hu

Fucsovics hozta a kötelezőt
Kép forrása: huntennis.hu

A bolgároknak valószínűleg hidegzuhany, nekünk azonnali mámort jelentett Nagy Peti győzelme. Fucsovics így abban a tudatban léphetett pályára, sikere esetén óriási fórral pihenhetünk rá a szombati párosra. A nyíregyházi fiú győzelme egy percig sem forgott veszélyben, az első perctől kezdve uralta találkozóját. Fucsovics az egész mérkőzésen remekül adogatott, mindösszesen a három szett alatt 1 szervajátékában kellett break labdákat hárítania. Marci 2 óra leforgása alatt csupán öt játékot pazarolt el, megérdemelt sikert könyvelhetett el.

A magyar csapat a páros győzelem esetén már fel is juthat az I. csoportba. A feladat adott, három szett választ el minket a cél megvalósításától.

A mérkőzés állása:

Bulgária-Magyarország 0-2

Egyéni eredmények:

Dimitar Kutrovsky-Nagy Péter 4/6 0/6 3/6

Dimitar Kuzmanov-Fucsovics Márton 3/6 1/6 1/6

A hozzászólások le vannak zárva.