A magyar vadász igen szép zsákmányt ejtett

Sikeres volt az akció, a nagyvad áldozatul esett. Pár sorral lejjebb kiderül, kinek milyen szerepe volt ebben a teniszhez fűződő történetben.

Fucsovics kemény mérkőzést nyert meg Kép forrása: tenisz.hu

Fucsovics kemény mérkőzést nyert meg
Kép forrása: tenisz.hu

Fucsovics Márton első sikeresen megvívott Uladzimir Iganatik elleni párharca után, már jóval nagyobb akadályba ütközött az eckentali challenger tornán. Az ellenfél a második körben a korábbi Top 50-es, szlovák Lukas Lacko volt. A mérkőzés álomszerű villámrajttal kezdődött Marci számára, aki lazán, 6/1-re nyerte az első szettet. Nem olyan régiben megszorított egy szintén százban lévő játékost Filip Krajnovic személyében, aki ellen a szorosan elbukott második szett végzetesnek bizonyult. Ezúttal Lacko 7/5-el kiegyenlített, és csak reménykedni lehetett, hogy nem történik meg valami hasonló most is. Ez a nap azonban nem ugyanazt a forgatókönyvet tartogatta a magyar játékos számára. 2 óra és 18 perc küzdelem után, a döntő szett rövidítésének megnyerése által, bravúros győzelmet tudhatott magáénak. A következő körben a horvát Ante Paviccal csap össze már az elődöntőbe jutásért.

A mérkőzés eredménye:

Fucsovics Márton-Lukas Lacko 6/1 5/7 7/6(3)

A hozzászólások le vannak zárva.