ATP: Mi történt eddig Párizsban?

2015. november 5.
by DGM96

Már három játéknap eltelt az év utolsó Masters versenyén, a Bercy-csarnokban, itt az ideje tehát górcső alá venni a történteket…

Első negyed

Természetesen itt találhatjuk a kétszeres címvédő Novak Djokovicot (1.). Nem volt viszont könnyű dolga a brazil Bellucci ellen. Az első szettben break-hátrányból kellett visszajönnie, ami sikerült is, de a folytatásban sem tudott nagyon dominálni. A második játszmát, ezzel pedig a meccset is, azért egy kései breakkel be tudta biztosítani. A szerb világelső ellenfele Gilles Simon (14.) lesz majd a nyolcaddöntőben. A negyed másik ágán pikáns találkozó várható J-W. Tsonga (9.) és Tomas Berdych (5.) között. Nagy lehet majd a nyomás a cseh teniszezőn, hiszen csak három szettben, több, mint kétórás meccsen győzte a “kvaliból” érkező francia Roger-Vasseleint. Ilyen előzmények után néz majd szembe a szintén hazai, közönség kedvenc Tsongával.

Második negyed

Nadal ezúttal nem szenvedett meg Rosol ellen

Nadal ezúttal nem szenvedett meg Rosol ellen
forrás:  www.sportinglife.com

A második negyedben Stan Wawrinka (4.) és Rafa Nadal (7.) a két legelőkelőbb teniszező. Nadalnak a bázeli hét után újra Lukas Rosol ellen kellett játszania, de ez a találkozó már nem volt olyan nehéz és drámai a mallorcai számára, mint az ezt megelőző. Kevin Andersonnal (11.) fog játszani a negyeddöntőbe jutásért. A dél-afrikai egy őrületes, három rövidítést hozó meccsen, 2 óra 47 perc alatt ejtette ki az tehetséges osztrák Dominic Thiemet. Wawrinka első ellenfele Bernard Tomic volt. A Garros címvédője hasonló körülmények között nyert, mint Djokovic, csak a szetteloszlás volt az ő esetében megfordítva. A svájcinak Viktor Troickival kell játszania, aki Feliciano Lopezt (15.) küldte haza egy őrületes mérkőzés során.

Harmadik negyed

Villámrajtot vett Federer forrás: www.sfchronicle.com

Villámrajtot vett Federer
forrás: www.sfchronicle.com

Itt két korábbi bajnokot kell megemlítenünk: Roger Federert (3.) és David Ferrert (8.). A 2012-es bajnok spanyol Alex Dolgopolovot verte meg egy óra alatt, s várhatja a Grigor Dimitrov elleni összecsapást. Szót kell ejtenünk a bolgárról, mert a régóta tartó vesszőfutását követően most egy relatíve szép sikert aratott Marin Cilic (12.) legyőzésével. Tegnap Federer is elkezdte a versenyt. Ellenfele az az Andreas Seppi volt, aki még azt esztendő elején, az Australian Openen váratlanul legyőzte az egykori világelsőt. Federer azóta már több ízben is revánsot vett az olaszon idén, de az igazi “alázás” tegnap történt, miután mindössze 48 perc alatt (!) diadalmaskodott. John Isner (13.) ellen azért már várhatóan nem lesz ilyen könnyű dolga, az amerikai nagy adogatása miatt.

Negyedik negyed

Nézzük végül a tábla legalját, ahova Andy Murrayt (2.) és Kei Nishikorit (6.) sorsolták. Murray az első meccsén nagyon könnyedén diadalmaskodott a horvát tinédzser Borna Coric felett, s már ezen sorok megíródásakor játszik a legjobb 16 között leendő Davis Kupa vetélytársával, a belga David Goffinnel (16.). Nishikori a hazai Chardy ellen kezdte meg a versenyt. A japánnak nem volt könnyű dolga. Rövidítéses szett megnyerésével került előnybe az egyébként tisztességes helytállást tanúsító francia ellen. A folytatásban megvolt az esélye Nishikorinak, hogy az már simábban alakuljon a számára, sőt, a szett hajrájában még meccslabdái is voltak, de végül újra tie-break döntött. Chardy a sikeresen megvívott küzdelmek jutalmául kiegyenlített, ám ezzel ki is adott magából mindent. Nishikorinak legközelebb már nem szabad ilyen tékozlónak lennie, hiszen Richard Gasquet-val (10.) fog játszani.

A torna sorsolása megtalálható itt.

Meg kell említeni, hogy a Paris Masters nyolcaddöntőjének mezőnye rég volt ennyire “minőségi”. A versenyben maradt 16 teniszező közül csak Grigor Dimitrov (29.) és Viktor Troicki (27.) azok, akik top20-on kívül vannak. Érdemes lesz tehát mostantól követni a Bercy-csarnokban zajló eseményeket!

A kiemelt kép forrása: www.sofascore.com

A hozzászólások le vannak zárva.