ATP World Tour Finals 2015: Szomorú londoni péntek
Pénteken késő este kialakult az elődöntő végleges párosítása Londonban. A svájci sikernek igen kevés szurkoló örülhetett a helyszínen.
Rafael Nadal-David Ferrer 5/7 6/3 6/4
Spanyol csata már tét nélkül. Rafael Nadal biztos elsőként vághatott neki utolsó csoportmérkőzésének, honfitársa pedig a szép búcsúban reménykedhetett. Az első játszmában Nadal kétszer játszhatott break előnyben, de a szett mégis rövidítésben dőlt el, amit Ferrer nyert meg. A korábbi Roland Garros döntős a folytatásban remekül tartotta a szerváját, azonban ezt csak a végekig bírta hatékonyan végrehajtani. Nadal a másodikban 4/3-nál, a harmadikban pedig 4/4-nél vette el ellenfele adogatójátékát, sajátjainál pedig nem ismert kegyelmet. Nadal tehát Federerhez hasonlóan mind a három mérkőzését megnyerve csoportelső lett.
Stan Wawrinka-Andy Murray 7/6 6/4
Egy küzdelem az utolsó elődöntős helyért. A brit közönség egy emberként szoríthatott Andy Murrayért a svájci Stan Wawrinka ellen. Wawrinka a lehető legjobbkor kezdte meg a breakek sorát 4-3-as vezetésénél, azonban Murray egy káprázatos ütésnek köszönhetően visszajött. Az első szettről a rövidítés döntött, ahol hiába vezetett a brit 4-3-ra, innentől már nem nyert több pontot. A Tiebreak elvesztése kezdte egyre jobban megtörni Murrayt, Wawrinka 5-2-nél már a győzelemért adogathatott. A világranglista második hajrázott egy utolsót, de nem volt elegendő a kiegyenlítéshez. A svájci 5-4-nél kiszerválta a mérkőzést és elődöntőbe jutott. Wawrinka készülhet a svájci házielődöntőre Federer ellen, Murray pedig pihenhet a Davis Kupa döntőre.
Micsoda nap lesz…
Az ember szeme valószínűleg már délután három órakor káprázni fog. Novak Djokovic és Rafael Nadal 46. alkalommal mérkőzik meg egymással. Az esélyek a szerb mellett szólnak, azonban nem lehet szemet hunyni a spanyol remek világbajnoki teljesítménye felett.
Este 9 órakor pedig ahogy arról már szó esett, svájci derbi. 1 évvel ezelőtt Federer és Wawrinka Londonban a verseny ugyanezen szakaszában találkoztak. Akkor az idősebb svájci egy drámai mérkőzésen nyert. A világbajnokságon eddig Federert láthattuk picivel jobban játszani, viszont Wawrinkában bármikor benne van egy extázis szerű tenisz.
Kiemelt kép forrása: eurosport.com