Amit az IPTL-ről tudni kell

2015. december 3.
by DGM96

Ebben a cikkben betekintést nyerhetünk ennek a nagy volumenű, a tenisz teljesen új jelenségének a rejtelmeibe, s megtudhatjuk, kik az idei résztvevők.

A projekt létrejötte

Mahesh Bhuphati, az IPTL alapítója forrás: www.india.com

Mahesh Bhuphati, az IPTL alapítója
forrás: www.india.com

Az International Premier Tennis League ötletgazdája az indiai páros-specialista, Mahesh Bhupathi. Ennek megvalósítását nem kapkodta el. Az anyagi és szellemi támogatottságnak hála már 2013 májusában tudni lehetett, hogy a közeljövőben el fog indulni egy olyan eseménysorozat, mely a teniszt és a csapatversenyt egy újabb dimenzióban – a Davis- és a Fed Kupa után – egyeztetheti össze. Bár a Távol-Keleten és Délkelet-Ázsiában régóta rendeznek profi tenisztornákat, de Kínát és Japánt leszámítva nem nagyon voltak még olyan események a térségben, melyek a mezőny minőségének szempontjából felérne egy Masters tornával (hozzá kell tenni, hogy a Szingapúrba költöző WTA VB előrelépés e téma kapcsán).

A csapatok szerveződése

Az IPTL az eredeti tervek alapján Bangkok, Hong Kong, Kuala Lumpur, Mumbai és Szingapúr városaiban zajlott volna, de előbbi három helyszín (Bangkok a bizonytalan politikai helyzet miatt) végül visszalépett a projekttől, Új-Delhi Mumbai szerepét vette át, Manila (Fülöp-Szigetek) a thai fővárosét, közben pedig beszállt az Egyesült Arab Emírségek (Dubai) is.  Minden résztvevőnek ún. észak-amerikai típusú csapatneve van. Mindezen körülmények alapján alakult meg az Indian Aces, a Philippine Mavericks, a Singapore Slammers, és a UAE Royals. Idén bővült a mezőny a Japan Warriors révén.

A csapatok tagjainak kiléte szintén észak-amerikai mintára alakult ki, “draftolással”. A jelentkező teniszezőket (nőket és férfiakat külön-külön) renoméjuk alapján kategorizálják , s minden csapat csak egy versenyzőt “draftolhatott” az adott kategóriából. A kategóriák az alábbiak: “Ikonok” (napjaink legjobbjai), “A”-, “B”-, “C”- és “D”-kategóriásak (szintezés érthető módon) , “páros-specialisták”, “egykori bajnokok” (csak férfiaknál) és “egyéb”.

A résztvevők

IpTl

A lebonyolítás

A két csapat öt szettet játszik egymás ellen. Egy férfi egyes, egy női egyes, egy férfi páros, egy vegyes páros és egy “legendás” egyes szettet. A szett megnyeréséhez 6 játék szükséges, ám 5-5-nél rövidítés dönt. Az a csapat nyer, amelyik az 5 szett során több játékot nyer. Egyenlő állásnál egy férfi egyes “champions tie-break” (10 pont megnyeréséig tart) dönt.

Fontos tudni még azt hogy…

  • 40-40-nél mindent eldöntő pont van, a fogadó választhat előny és egyenlő oldal között
  • hálót érintő szerva esetén a labdamenet folytatódik tovább
  • a csapatok minden szettben elhasználhatnak egy ún. “power point”-ot, de csak fogadóként!! Amennyiben ezt a “power point”-ot meg is nyerik, azzal két pontot szerez a csapat egy labdamenet megnyerésével (pl.: 30-30-nál egy jól kihasznált “power point”-tal egyenest a játékot is meg lehet nyerni)

Természetesen minden csapat játszik mindenkivel, s két csapat egymás ellen négyszer. A nyertes csapat 4 pontot szerez. A vesztes csapat, ha legalább 20 játékot nyer, akkor két pontot kap, ha legalább 10-et, akkor egy pontot. Az egész IPTL-t evidens módon a legtöbb pontot gyűjtő csapat nyeri.

Pontegyenlőségnél az alábbiak döntenek:

  1. Egymás elleni eredmény (mind a 4 meccset beleszámítva)
  2. Megnyert játékok száma (akinek több)
  3. Elveszített játékok száma (akinek kevesebb)
  4. Győzelem-vereség arány egyéni meccseken (akinek jobb)
  5. Érme feldobás

Az idei kiírás tegnap, december 2-án kezdődött, s tart december 20-ig. Az első állomás a japán Kobe, majd ezután következik Manila, Új-Delhi, Dubai, majd végül Szingapúr. Minden helyszínen 3 napot töltenek majd el, szórakoztatva a közönséget, komolyabb “bohóckodás” nélkül!

A kiemelt kép forrása: www.sportskeeda.com 

A hozzászólások le vannak zárva.