IPTL 2015: Mindössze másodjára kapott ki a listavezető
Fabrice Santoro sérülése végül a meccsbe került az Indian Aces-nek.
Singapore Slammers – Indian Aces 27:16
Az első szett játék nélkül, a szabályzat alapján 6/0-val lett a Slammersé, hiszen Santoro nem tudott kiállni Carlos Moyá ellen. Az IPTL éllovasának így már csak az maradt a cél, hogy minimalizálják ezt a különbséget. Agnieska Radwanska eleget is tett ennek az elvárásnak Belinda Bencic 6/3-as legyőzésével. Bizakodhatott az indiai csapat, hiszen ezt követően következett Sania Mirza és Rohan Bopanna a Dustin Brown-Karolina Pliskova páros ellen. Meglepő módon a szettet “a tenisz Bob Marley-a” és a cseh alkotta duó nyerte meg szétlövés után. A Slammers ezután is lopta a távolságot. Andy Murray és Marcelo Melo 6/4-re legyőzte a Tomic-Dodig duót. Zárásként pedig Nick Kyrgios adott nagy versét (6/1) honfitársának, Tomicnak. Mivel idén csak a megnyert játékok százalékos aránya számít, ezzel a nagy különbséggel a Slammers meglehetősen felzárkózott legyőzöttjéhez.
UAE Royals – Japan Warriors 26:22
Ez már egy jóval szorosabb meccs volt. Két szett után egyenlő volt az állás: a szenior szettet Marat Safin nyerte 6/3 Goran Ivanisevic ellen, majd Marin Cilic nyert ugyanilyen arányban Philipp Kohlschreiberrel szemben. A férfi páros során is fej-fej mellett haladtak, végül a Cilic-Nestor páros szétlövés után nyert Paes és Herbert ellen. Ezután következett az a szett, ami eldöntötte a találkozót. Kristina Mladenovic ugyanis 6/2-re legyőzte Kirsten Flipkenst, s az ebből fakadó különbséget a Warriors nem tudta kompenzálni a vegyes páros során, csak egy szétlövéses szettel szépítettek rajta.
Ez törtét tehát Dubaiban az utolsó napon. Ma már Szingapúr a helyszín, egy meccs már véget is ért (beszámoló később). A holnapi program érdekesnek ígérkezik, hiszen újra összecsap az első két helyezett, az Aces és a Slammers
A kiemelt kép forrása: iptlworld.com