Szezonsumma magyar módra

2015. december 25.
by DGM96

Itt vannak az ünnepek, közeledik az év vége. Megkezdődnek az évértékelések. Először a magyar tenisz 2015-ös szereplése kerül górcső alá. Előzetesen elmondhatjuk, hogy volt okunk az örömre.

Legyünk udvariasak, s kezdjük a hölgyekkel, közülük is “a legidősebbel”, Babos Timivel. A soproni lány tavalyi csúcsteljesítménye a wimbledoni női páros döntő volt, ami önmagában egy magasra tett mérce. Nyugodt szívvel kijelenthető, hogy 2015-ben megfelelt ennek. Kristina Mladenovic oldalán a női páros tenisz elitjében maradt, bizonyítja ezt 3 tornagyőzelem, Dubaiból, Marrakechből és Rómából. A Foro Italicón játszott döntőn ráadásul az idei világelsőket, a Mirza/Hingis párost győzték le. Wimbledonban természetesen újra elindultak egy hasonló, vagy szebb menetelés reményében, de ezúttal lemaradtak a döntőről, alulmaradtak az oroszokkal, Vesninával és Makarovával szemben. Vegyes párosban viszont sikerült döntőbe jutnia Timinek Alexander Peya partnereként, ott azonban kikaptak, de vereségük a Hingis/Paes duótól egyáltalán nem vonhat maga után szemrehányást. Ezután a kimagasló eredmények elmaradtak, ám a VB-részvétel így is összejött. A szingapúri szezonzáró versenyen egy csoportmeccset nyertek meg. Ezután jelentették be a hírt (amire már azért lehetett kicsit számítani), hogy útjaik egy időre elválnak. Timi 2016-ban a páros szakában igen tapasztalt Katerina Srebotnikkal alkot majd duót. Jelenlegi legjobb teniszezőnk önmagához képest egyéniben sem volt rest: az év végén Tajvanban tornagyőztes lett, tavasszal Marrakechben finalista, Cincinnatiben pedig Samantha Stosur skalpját gyűjtötte be.

Következő alanyunk a Davis Kupa válogatott. Férfi csapatunk nagyon szép eredményt ért el, miután kvalifikálták magukat az Euro-Afrikai zóna I. csoportjába. 16 éve voltunk ezen a szinten legutóbb! Év elején az első fordulóban Moldovát győztük le Győrben 4-1-re. A következő kör nyáron volt Siófokon, ahol a bosnyákokat fogadtuk. Az egész hétvégén át kitartó kánikulában nagyot kellett küzdeni a válogatottnak. A páros után 1-2-es hátrányban voltunk, de Nagy Péter újoncként “csupa szív-játékával” eldöntötte a párharcot. Ősszel aztán a Grigor Dimitrov nélkül kiálló bolgárokhoz utazott a csapat. Itt dőlt el a feljutás, amit már a negyedik meccs után sikerült elérni. A válogatott tagjai voltak idén: Fucsovics Márton, Borsos Gábor, Viktor Filipenko, Gödry Levente, Nagy Péter, szövetségi kapitány: Kuhárszky Zoltán. 2016-ban tehát az Euro-Afrikai zóna I. csoportja vár ránk. Az első fordulót március 4-e és 6-a között játsszuk hazai pályán, Izrael ellen. Továbbjutás esetén Szlovákia lehet majd a következő. S ha már e bekezdésben a férfi teniszről van szó, említsük meg Fucsovics Mártont. A nyíregyházi teniszező idén a Davis Kupa sikerrel vigasztalódhat. A szezont a 164. helyen kezdte, de kiesett a 200-ból (214-dik). A Grand Slameken nem sikerült a főtábla, de még az ATP tornákon is csak kettőn, a barcelonai 500-ason és a quitói 250-esen. A Challengerek során 6 versenyen tudott minimum a negyeddöntőig jutni. Marad tehát a reménykedés egy esetleges áttörés fényében (megint).

Végül jöjjenek a juniorok, akik szép számmal hozták az eredményeket. Gálfi Dalma két GS-tornát nyert, elődöntőzött a korosztálya számára jelentős versenyen, az Orange Bowl-on, és ő lett a junior női világelső. A két GS-siker az év második felében jött. Párosban Stollár Fannyval Wimbledonban ért fel a csúcsra, majd a US Openen egyéniben diadalmaskodott, itt nem mellesleg majdnem összejött a magyar finálé, de Fanny az elődöntőben kikapott. Ezek elképesztő sikerek mind a két lánytól! Ám nem elég, hogy két ilyen teniszezőnk van a profi karrier küszöbén, de már egy fiatalabb tehetség is kikérheti magának a figyelmet. Ő pedig Bondár Anna. A szeghalmi lány legnagyobb sikere az U18-as EB megnyerése. A fiuknál Valkusz Máté csalt mosolyt az arcunkra, egyéniben és párosban egyaránt. Termékeny volt az idei éve, melynek köszönhetően a junior ranglista 3. helyén végzett. Kiemelendő páros elődöntője a Garrosról, illetve az Orange Bowl-on elért másik elődöntő egyéniben.

Ez történt tehát a magyar teniszben 2015-ben. Ha nem is a közvetlen élmezőnyben (Babos Timit kivéve), de az utánpótlásban megmutatta magát az ország. Nagy kérdés lesz jövőre ifjoncaink és a Davis Kupa válogatott szereplése, hiszen mindkét “fronton” szintfejlődés történt, de ezen inkább az újévben gondolkozzunk. Most még élvezzük ki sikereiket, mert teniszezőink rászolgáltak az elismerésre!

A hozzászólások le vannak zárva.