AusOpen 2016: Kerber megállította Azarenkát. Jöhet a döntő?
Hiába a szenzációs idénykezdés, és az eddigi hat mérkőzésükön aratott hat győzelem Angelique Kerber ellen, mégsem sikerült az elődöntőbe a jutás Victoria Azarenkának.

Konta sima győzelemmel a négy között
Forrás: ausopen.com
Nem sokan gondolták volna, hogy a 2016-os évben még veretlen, és a tornán megállíthatatlanul robogó Victoria Azarenkát nem látjuk az idei Australian Open döntőjében. A fehérorosz játékos pozitív előjelekkel várhatta a Kerber elleni mérkőzést, hiszen eddigi hat találkozójukat kivétel nélkül megnyerte, és néhány hete Brisbane-ben is csak négy játékot engedélyezett a hetedik helyen kiemelt németnek. Valószínű ez is közrejátszhatott abban, hogy Kerber már az első labdamenettől kezdve agresszívan játszott, és villámgyorsan 4-0-ás előnyre tett szert. A folytatásban Azarenka összekapta magát, de hiába volt két labdája a 4-4-hez, a játszmát végül 6-3 arányban a német hölgy nyerte. A második felvonásban sokat változott a játék képe, Azarenka magasabb fokozatra kapcsolt, és 5-2-nél a játszmáért adogathatott. Ezután viszont Kerber valami olyan játékkal rukkolt elő, ami mindenkit, de leginkább Azarenkát meglepett. 5-2-nél előbb három, majd 5-4-nél két játszmalabdát hárított, és ezzel a lendülettel behúzta a második szettet is. Kerber mai játékával megérdemelten jutott élete első Australian Open elődöntőjébe, míg Azarenka alighanem csalódott a ki nem használt lehetőségek miatt.
Kerber ellenfele az elődöntőben a brit Johanna Konta lesz, aki két játszmában búcsúztatta a torna meglepetés emberét, a kínai Shuai Zhanget.
Eredmények:
A. Kerber (német, 7.) – V. Azarenka (fehérorosz, 13.) 6-3 7-5
J. Konta (brit) – S. Zhang (kínai, Q.) 6-4 6-1
Kép forrása: twitter.com