Roberto Bautista-Agut a Sofia Open bajnoka

Top-kiemeltként minden meccsét játszmavesztés nélkül abszolválta.

A spanyol teniszező február elején már két tornagyőzelemnél tart. forrás: www.sportinglife.com

A spanyol teniszező február elején már két tornagyőzelemnél tart!
forrás: www.sportinglife.com

Örülhettek a szervezők, hiszen az első Garanti Koza Sofia Open döntőjébe a papíron két legerősebb, azaz az első két kiemelt jutott be. Név szerint Roberto Bautista-Agut (1.) és Viktor Troicki (2.). A második kiemelt szerbnek kicsit nehezebb útja volt a fedett pályás verseny utolsó meccséig eljutni, hiszen az előző fordulóban majdnem 2 és félórájába tellett, mire legyőzte Martin Klizant (7.), ám azt azt megelőző meccsek mindegyikét 2-0-ra nyerte meg. A finalisták ez alkalommal játszottak egymás ellen először. Ranglistás helyezés alapján, lehet, hogy nem született meglepetés, de statisztikailag igen. Történt ugyanis, hogy bár Troicki teniszezik agresszívabban és adogat gyorsabban, ezt nem tudta előnyére váltani, még fedett pályán sem. A spanyol magabiztos és kiegyensúlyozott volt. Az első szettben sokáig tartották magukat a felek a szervák mögött, de a szerb az ő szempontjából 3/4-es eredménynél elveszítette adogató játékát, s ez a szettbe került. A második játszma “break-váltással” kezdődött, az első három játékot a fogadók nyerték. Bautista-Agut “törte meg a rendet” végül, ő került break-előnybe, amit aztán ki sem engedett a kezéből.

Végeredmény (Sofia Open (250-es torna), döntő): Bautista-Agut (1.) – Troicki (2.) 6/3 6/4

A világranglista e heti 18. helyezettje Auckland után újabb tornát nyert 2016-ban, így Novak Djokovic után ő a második ebben az évben, aki két versenyt is nyert. Mostani sikerének köszönhetően a spanyol markát 82 450 Euró üti.

A kiemelt kép forrása: sofiaopen.bg

A hozzászólások le vannak zárva.