Maria Sharapova elbukott a doppingteszten

2016. március 8.
by cort

A korábbi világelső Maria Sharapova Los Angelesben, egy sajtótájékoztatón jelentette be, hogy pozitív doppingmintát produkált.

Az orosz szépség szervezetében meldonium nyomaira bukkantak az Australian Open követően. Az ötszörös Grand Slam győztes tíz éve szedi a január elsejétől tiltólistára került szert, és bár a Nemzetközi Doppingellenes Ügynökség december 22-én levélben tájékoztatta Sharapovát, hogy 2016-tól a meldonium már doppingnak minősül, de ő nem nézte a listát, így tovább szedte. “Pozitív doppingtesztet produkáltam, és vállalom a felelősséget. Tíz éve szedem ezt a szert, amelyről nem tudtam, hogy időközben tiltólistára került.”

– Nagy hibát követtem el – tette hozzá a Los Angeles-i sajtóeseményen, majd elmondta, nem áll szándékában visszavonulni, reméli, hogy az eltiltását követően ismét pályára léphet.

És hogy mi vár most Sharapovára?

„A meldonium használatáért rendszerint egyéves eltiltás jár – jelentette ki Craig Reedie WADA-elnök. – Kelet-Európában ez a gyógyszer vény nélkül is kapható enyhébb verzióban, erős hatóanyaggal viszont orvosnak kell felírnia. Sok ilyen esettel találkozunk január 1. óta, mivel nem minden sportoló figyel arra, hogy mi szerepel a tiltólistán.” Az ITF a honlapján egyelőre azt közölte, hogy a vizsgálat lezárultáig felfüggeszti az orosz játékos versenyengedélyét. A teniszezőnő két egyéni szponzora, a Nike amerikai sportruházat-gyártó cég  és a svájci óragyártó, TAGHeuer kedden közölte, a vizsgálat végéig felfüggeszti Sarapova támogatását.

A hozzászólások le vannak zárva.