ATP, Indian Wells: Elkezdték a kiemeltek
Minden, ami a legjobb 64 között történt.
2016. március 12.
Szombaton az alsó ág kezdte meg a szereplést Kaliforniában. A nap legjobban várt meccse egyértelműen Tomas Berdych (6.) és Juan Martin Del Potro között volt. Az argentin óriás majdnem kétéves kihagyás után tért vissza a múlt hónapban Delray Beach-en, s jutott el a legjobb 4-ig. A szezon első Masters-én igyekezte folytatni eredményes “rehabilitációját”, ez azonban ezen a helyen nem tartott sokáig. Az első körben még legyőzte az amerikai Szmyczek-et, de a sorsoláskor nem volt nagyon szerencsés, mert egyből Berdych jöhetett a második fordulóban.
A nyitójátszmában annak ellenére tudott szettlabdát kiharcolni fogadóként, hogy ő volt kétszer is bajban a szervák mögött korábban. Rövidítés döntött, ahol szintúgy Berdych fogadott jobban. Del Potro a második szettben már teljesen alárendelt szerepbe került, az első öt játék közül csak egyet nyert meg. Összességében viszont semmi gond nincs ezzel, ekkora kihagyás után most játszott először top 10-es teniszező ellen. Miamiben is láthatjuk majd a 2009-es US Open-bajnokot.
Az első komolyabb játéknapon rajtuk kívül még Murray-re (2.) és Wawrinkára (3.) hárulhatott nagy figyelem. “Stan, the Man” gond nélkül érvényesítette a papírformát az ukrán Marchenko ellen, a spanyol Granollers két szoros szettre kényszerítette a világranglista második helyezettjét.
Nem kevés kiemeltnek ért amúgy véget a torna a második fordulóban. A februári salakos versenyek legjobbja, Pablo Cuevas (22.) Guido Pellától kapott ki a riói döntő visszavágóján. Thomaz Bellucci (29.) sincs már versenyben, de őt az egyik nagy ígéret, Borna Coric ejtette ki. Egy másik tehetség, Nick Kyrgios (24.) azonban kiesett, miután a spanyol Ramostól kikapott.
Bár nem kiemelt, de a mindössze 18 esztendős Frances Tiafoe derekasan helytállt David Goffin (15.) ellen. Az amerikai tehetség (már 177. a ranglistán, pedig csak tavaly óta profi) döntőszett-rövidítésre kényszerítette a belgát. Mi több, két meccslabdáról kapott ki.
Minden eredmény megtalálható a játéknapról itt.
2016. március 13.
Tegnap Nadal (4.) és Djokovic (1.) számára is elkezdődött a BNP Paribas Open. A világelső és kétszeres címvédő az amerikai Fratangelo ellen játszott. “Nole” nagy-nagy meglepetésre elveszítette az első 4 játékot, ez pedig a szettbe került. Szinte érthetetlen volt e fejlemény, de hamar kompenzált, mert a meccs hátralevő részében mindössze három game-t engedett az olaszos nevű teniszezőnek.
Nadalnak sem volt könnyű napja, viszont ő a luxemburgi Müller ellen izzadt meg. Az első játszma még gond nélkül lett meg, de a második elején hátrányba került. Több ízben is visszaküzdhette volna magát, de a lehetőségeket elszalasztotta. A döntőszett elején jól szerváltak a balkezesek. A mallorcai aztán “féltávnál” kisebb bajban volt, miután kénytelen volt két break-labdát hárítania. Müller a kimaradt lehetőség után látszólag összetört. 4/3 után (az ő szemszögéből) már nem is nyert játékot. Nadal következő ellenfele nem lesz más, mint Fernando Verdasco, aki még januárban az Australian Open első fordulójában ejtette ki a Salakkirályt.
A nap meglepetéseit csak a két gigász “döcögős” rajtja okozta. Megemlítendő azonban Alex Zverev és Grigor Dimitrov (23.) találkozója, melyet a német nyert meg majdnem 2 és félórás ütközetben. A korábban említett Verdasco pedig Klizan (25.) ellen jutott tovább. A szlovák teniszező még az év elején okozott meglepetést rotterdami győzelmével, de mostani meccsét feladta sérülés miatt.
Minden eredmény megtalálható a játéknapról itt.
Hétfőn újra az alsó ág, köztük Murray és Wawrinka fog pályára lépni.
A kiemelt kép forrása: www.skysports.com