ATP Róma: Egy emlékezetes nap a Foro Italicon

Ezt a csütörtöki napot egy darabig biztosan nem felejtjük el. Meglepetések sora és egy brutális verés.

Federer hamar kiesett Rómában Kép forrása: theguardian.com

Federer hamar kiesett Rómában
Kép forrása: theguardian.com

Gyakorlatilag még rá se hangolódtunk a nyolcaddöntőkre, máris jött az első komoly meglepetés. Dominic Thiemet a mostani mezőny egyik legnagyobb tehetségének tartják, erre pedig ismét rátett egy lapáttal. Az osztrák tehetség két játszmában legyőzte Roger Federert a játéknap első mérkőzésén. A svájci úgy tűnik sérülése után még nem készült fel teljesen Rómára, minden bizonnyal a 9 nap múlva kezdődő Roland Garrosra gőzerővel edz majd . A 22 éves teniszező a negyeddöntőben Kei Nishikorival fog megküzdeni a pénteki záró találkozón, a japán átgázolt a francia Richard Gasqueten.

Pouille megelepően simán legyőzte Ferrert Kép forrása: letegramme.fr

Pouille megelepően simán legyőzte Ferrert
Kép forrása: letegramme.fr

A meglepetések tárháza ezek után sem zárta be a kapuit, hiszen a legjobb 16 között elköszönhettünk Stan Wawrinkától, valamint a spanyol David Ferrertől. A továbbjutásra a svájcinak volt jobb esélye, hiszen szett és break előnyben teniszezhetett Juan Monaco ellen, mégis vereség lett a vége. David Ferrer a győzelemre bárhogy is nézzük esélytelen volt, Lucas Pouille mindösszesen 5 játékot engedélyezett a spanyolnak.

Goffin reakciója egy könnyed diadal után Kép forrása: tt.tennis-warehose.com

Goffin reakciója egy könnyed diadal után
Kép forrása: tt.tennis-warehose.com

Mielőtt rátérünk zárásként Djokovicékra, lássunk egy olyan eredményt, amitől elképed az ember ha meghallja. Tomas Berdych nem számíthatott könnyű összecsapásra, de ebben a 49 percben úgy ért véget a mérkőzés, amire egy ilyen kaliberű összecsapáson egy másodpercig nem lehetett számnítani. A belga minden fegyverét bevetette, kegyetlen módon, remek tenisszel megverte 6/0 6/0-ra cseh ellenfelét. A tenisz történetében tizenharmadszor fordult elő, hogy valamelyik fél nem tudott játékot nyerni, idén pedig ez harmadszor történt meg.

A nyolcaddöntőben Andy Murray könnyedén harcolta ki a továbbjutását. A brit játékos remek formája a francia Jeremy Chardyt bosszanthatta, hiszen 6/0 6/4-es vereségbe szaladt bele.

Djokovic-Nadal negyvenkilencedszer! Kép forrása: india.com

Djokovic-Nadal negyvenkilencedszer!
Kép forrása: india.com

Végül pedig essen néhány szó a Novak Djokovic-Rafael Nadal párharcról, hiszen kis híján ötvenedszer csapnak össze. Mind a kettőjük döntő szettes csatán van túl, ráadásul a szerbnek egy 0/6-os első szett után kellett fordítani. Nick Kyrgios és Thomaz Bellucci remekül küzdöttek, de a második szettől kezdve nem volt reális esélyük a meglepetésre. Jön tehát a 49. rangadó és talán Rafael Nadal erre a derbire érkezett a lehető legjobb formájában. Miamiban már szorongatta Djokovicot, akkor azonban még a szerb visszaverte a spanyol támadásait két játszmában. A spanyol játéka azóta még hosszabb és agresszívabb lett, azonban egy topformában teniszező szerb ellen azonban még ez se garancia a győzelemre. A két játékosnak ez lesz a hatodik római “randevúja”, ebben a tekintetben Nadal vezet 3-2-re. Ma délután minden kérdésre választ kapunk.

Kiemelt kép forrása: skysports.com

A hozzászólások le vannak zárva.