RG16: Jöhet a wimbledoni döntő visszavágója!

Serena Williams – Gabrine Muguruza döntőt rendeznek a Roland Garros-on, ahol mindkét hölgynek van miért visszavágnia a másiknak. 

Serena Williams egy szoros első játszmát követően két szettben győzött az élete első Grand Slam elődöntőjét játszó Kiki Bertens ellen, és már csak egy lépésre került 22. GS győzelmétől, amivel beállítaná Steffi Graf sokáig megközelíthetetlennek tűnő rekordját. A holland hölgy az első játszmában saját adogatásánál szettlabdához jutott, majd a rövidítésben is egy labdányira volt az első felvonás megnyerésétől, de akárcsak Putintseva ellen, most is helyén voltak a világelső idegei, és hárítani tudta Bertens lehetőségeit, majd nyerte a szettet. A második játszma már egyoldalúbb játékot és eredményt hozott, a 6-4-es eredmény pedig azt jelentette, hogy a címvédő ott lesz a fináléban.

Itt az idő Aranxa Sanchez-Vicario nyomdokaiba lépni Forrás: twitter.com

Itt az idő Aranxa Sanchez-Vicario nyomdokaiba lépni
Forrás: twitter.com

Serena ellenfele az a Gabrine Muguruza lesz, aki sima győzelmet aratott a karrierje negyedik Roland Garron elődöntőjét játszó Sam Stosur ellen. A második Grand Slam döntőjére készülő spanyol hölgy mindkét szettben gyorsan elvette rutinos ellenfele adogatását, ami megalapozta a játszma további alakulását. Serena és Gabrine eddigi négy mérkőzéséből három az amerikai győzelmével ért véget, de két éve épp a French Open salakján 6-2 6-2 arányban tanította móresre az akkor még csak jövőbeli top tízesnek tartott fiatal spanyol a sokkal esélyesebbnek tartott Serenát.

G. Muguruza (spanyol) – S. Stosur (ausztrál) 6-2 6-4

S. Williams (amerikai) – K. Bertens (holland) 7-6 6-4 

A hozzászólások le vannak zárva.