RG16: Muguruza a bajnok
A spanyol Garbine Muguruza győzelmével zárult a Roland Garros női egyesének versenye, miután a spanyol játékos a döntőben két játszmában legyőzte a címvédő Serenát.

Enyém!
Nem nagyon akar összejönni Serena Williams-nek a 22. egyéni Grand Slam győzelem. Hiába volt a világelsőnek tükörsima útja a fináléba, a negyedik helyen kiemelt Garbine Muguruza csakúgy mint 2014-ben, most is legyőzte.
A spanyol lány, aki Petra Kvitova után a második 1990 után született Grand Slam győztes lett, 2-2 után breakelte a világelsőt, aki ekkor még egyenlíteni tudott, de Muguruza ismét elvette Serena adogatását, és remek játékkal 7-5 arányban nyerte az első szettet.
A második felvonásban gyors breakváltásba kezdtek a hölgyek, amiből némi meglepetésre a spanyol játékos jött ki győztesen, és elhúzott 3-1 arányba. Innen már nem volt más dolga a második Grand Slam döntőjét játszó Muguruzának, mint tartania az előnyt, amit ilyen nyomás alatt, Serena ellen nem könnyű feladat. Ezzel szemben a spanyol játékos rendkívül éretten és szépen játszva tartotta a világelsőt, aki a saját adogatásánál még négy mérkőzéslabdát hárítani tudott, de Muguruza az ötödiket egy bámulatos átemeléssel megcsinálta, és Arantxa Sanchez Vicario 1998-as győzelmét követően az első spanyol női győztes a Roland Garros-on.

Tavaly Wimbledonban Serena örülhetett
A hétfőtől világranglista második helyén található spanyolról elismerően nyilatkozott a svéd Mats Wilander: “Ilyen Grand Slam mentalitással néhány éven belül 5-6 Grand Slam győzelme is lehet Muguruzának.” A zsinórban második Grand Slam döntőjét elveszítő Serena is hasonlóan beszélt az újdonsült Grand Slam bajnokról: “Egyértelműen fényes jövő előtt áll. Tudja hogyan kell a nagy versenyeken játszani, és hogyan kell Grand Slameket nyerni.”
G. Muguruza (spanyol, 4.) – S. Williams (amerikai, 1.) 7-5 6-4