Thiem füvön is legyőzte Federert, Kolhschreiber ellen döntőzik Stuttgartban

s’-Hertogenboschban pedig Gilles Müller vagy Nicolas Mahut lesz a bajnok.

Jól tért vissza Del Potro forrás: www.diariojornada.com.ar

Jól tért vissza Del Potro
forrás: www.diariojornada.com.ar

Roger Federer (1.) és Dominic Thiem (3.) drámai mérkőzést játszottak. Az első szettet a svájci nyerte meg, miután a meccs kezdetekor elvette osztrák ellenfele adogatását. Ami ezután történt, az ritka események sorozata volt. Thiem megnyerte a következő játszma első 5 játékát, majd Federert “visszaengedte” a szettbe. Mi több, a későbbi rövidítésben két mérkőzéslabdához jutott a 34 éves bázeli, mégis ki tudott egyenlíteni az újdonsült top 10-es osztrák teniszező. A döntőjátszmában egymás után harcolták ki a fogadóelőnyöket, de végül Thiem volt az, aki élt a lehetőséggel. Megerősítette előnyét, amit aztán ki sem engedett a kezéből.

Phlipp Kohlschreiber (7.) lesz az ellenfele a döntőben, aki Juan Martin Del Potro menetelésének vetett véget. Az egykezes fonákot szépen ütő német két szettben nyert, idén már másodjára győzte le az argentint hazai közönség előtt (legutóbb Münchenben, salakon).

Eredmények:

Thiem – Federer 4/6 7/6(7) 6/4

Kohlschreiber – Del Potro 6/3 6/4

s’-Hertogenbosch

Hollandiában tehát a luxemburgi Gilles Müller (7.) és a friss páros világelső, Nicolas Mahut (8.) fog döntőzni. Szépen meneteltek mind a ketten a héten. A korábbi fordulókban Müller Bernard Tomicot (2.), Mahut David Ferrert (1.) ejtette ki. A döntőbe jutáshoz pedig előbbi Ivo Karlovicot (3.), utóbbi Sam Querrey-t (5.) győzte le. Meg kell említeni még a 18 éves amerikai, Stefan Kozlov teljesítményét is. A világranglista 196. helyezettje a legjobb 8-ig jutott el, őt is a legnagyobb tehetségek közt tartják számon.

Eredmények (elődöntők):

Müller – Karlovic 7/6(5) 7/6(4)

Mahut – Querrey 6/7(5) 6/4 6/4

A kiemelt kép forrása: au.sports.yahoo.com

A hozzászólások le vannak zárva.