Teniszvilag.com - hírek, érdekességek a tenisz világából

Wimbledon 2016: Babos Timi negyeddöntőbe jutott párosban!

A kazah Shvedovával a magyar származású brit Johanna Kontát és az amerikai Maria Sanchezt ejtette ki a 16 között.

A magyar-kazah duó az 5. kiemelt a wimbledoni GS női páros tornáján. Az első két kört játszmaveszteség nélkül abszolválták (junior-bajnoktársát, Sloane Stephenst győzték le az első fordulóban, akinek Madison Keys volt a partnere). Ez a jó széria azonban a nyolcaddöntő első felvonásában megszakadt. A fordulatos, sok breaket hozó játszmát a brit-amerikai páros nyerte meg, akik kevesebbszer veszítették el a szervájukat. Timiék azonban ezután megemberelték magukat és a második szettben csak egy játékban nem tudták elvenni Kontáék szerváját, miközben ők a sajátjukat magabiztosan tartották (egy játékot leszámítva). Utólag elmondható, fontos tényező volt az, hogy az egyenlítést returnnél harcolták ki, mert így a döntőszettben nem nekik kellett mennie az eredmény után. Ennek az előnynek pont a hajrában, 6/5-nél lett meg a gyümölcse. A döntőszett második break-labdája (az elsőt is ők harcolták ki még korábban) egyben meccslabda is volt, amit sikerült is kihasználni Timiéknek.

Végeredmény: Babos Tímea/Y. Shvedova (5.) – Konta/Sanchez 4/6 6/1 7/5

A rövid ideig tartó egyéni szereplés után, gyakorlatilag a harmadik évben jut el messzire párosban Babos. A negyeddöntő keménynek ígérkezik, ellenfelük a sikert sikerre halmozó Martina Hingis és Sania Mirza alkotta duó (1.) lesz.

A kiemelt kép forrása: sportmonitor.info