Teniszvilag.com - hírek, érdekességek a tenisz világából

Wimbledon 2016: Andy Murray lesz Milos Raonic ellenfele a döntőben

A hazaiak kedvence nem okozott meglepetést, Tomas Berdych (10.) nem okozott neki gondot.

Berdych nem sok mindent tudott kezdeni honfitársa (Ivan Lendl) tanítványával forrás: www.sportinglife.com

Berdych nem sok mindent tudott kezdeni honfitársa (Ivan Lendl) tanítványával
forrás: www.sportinglife.com

Andy Murray (2.) a legnagyobb esélyessé lépett elő Novak Djokovic kiesése után. Ehhez mérten teljesített az elődöntőben, ahol Tomas Berdychhel találkozott. A cseh teniszező kihasználta az alkalmat, Dominic Thiem és Stan Wawrinka távollétében kis túlzással ajándékba kapott egy wimbledoni elődöntőt. Berdych jó képességű teniszező, de tipikus problémája, hogy erényeit évről évre alig tudja érvényesíteni a nálánál jobbak ellen, nem hiába becézik “Mr. Quarter-final”-nak. A 2010-es döntős ezúttal sem tudott kilépni ebből az árnyékból. Murray rendkívül pontosan játszott az első szettben, míg a cseh sokat hibázott, így hiába tudta egyszer elvenni a skót szerváját, ő két breaket szenvedett el. Berdych aztán a másodikban feljavult, de ennek sem lett lenyomata, egyszer játszottak egy hosszú játékot Murray nyitásainál. Igazából a 2013-as bajnoknak mindenre volt válasza, ha Berdych erősebbé vált, akkor ő is. Két break újra jött, bő egy óra alatt már csak egy játszma hiányzott a győzelemhez. A harmadik szett sem arról szólt, hogy a felek fej-fej mellett haladtak volna, Murray ekkor adogatott a legjobban. Egyszer újra el tudta venni a cseh szerváját. A résztvevők sorsa ezzel megpecsételődött, Murray készülődhet a Queen’s-i finálé visszavágójára Milos Raonic (5.) ellen.

Végeredmény: A. Murray (2.) – T. Berdych (10.) 6/3 6/3 6/3

Egy újabb olyan döntő lesz vasárnap Wimbledonban, ahol nem csak a pályán lesz nagy erődemonstráció, hanem a “kispadon” is. Ivan Lendl és John McEnroe (bár az ő szerepe ideiglenes) tanítványai fognak megküzdeni az év 3. Grand Slam-tornájáért. Hogy hogyan jutottak el idáig, s hogy mi várható a döntőben, arról szombaton cikkezünk egy beharangozó keretei között.

A kiemelt kép forrása: www.bbc.com