Feltörekvés vagy csak kijött a lépés?
Albert Ramos-Vinolas rászolgált arra a bizonyos elsőre. A döntőben Fernando Verdascot győzte le.
Az elődöntők után már lehetett azt látni, hogy Albert Ramos-Vinolas mostanában mutatott kiváló formája tovább tart, hiszen az elődöntőben salakos borításon megverni David Ferrert nem kis dolog. A másik elődöntőben Fernando Verdasco könnyen elintézte a már így is jó tornát futó Gastao Eliast.
Előbb már megemlítésre került, hogy Albert Ramos-Vinolas tényleg kiváló játékkal jutott el idáig a döntőbe, azonban mindig van egy fontos kérdés, ami meggátolhat bárkit egy ilyen fináléban. Mennyire tud az ember bátor lenni, mennyire tud a finálé kulcspillanataiban is mentálisan erős maradni. Nos, a spanyol játékos bár az első lehetőségnél még beremegett, egy újabb kulcsjátékban tudott két fontos pontot teljes mértékben uralni és esélytelenné tenni honfitársát, hogy visszakapaszkodjon a mérkőzésbe. Ez mutatta meg azt, hogy ezt a tornát neki kellett nyernie. Ramos-Vinolas ezen a napon nem sok esélyt adott Verdasconak, akit 6/3 6/4-re győzött.
Sok olyan teniszező van, akinél nem éppen a pályafutása kezdetén mutatkozik meg az áttörés, Albert Ramos-Vinolasnál 28 évesen jött el? Nem véletlen a kérdőjel, hiszen rengeteg játékos reked meg és hiába 1-2 tornagyőzelem, egy idő után nem tud feljebb lépni. A spanyol közelít a Top 30 felé és eredményei bizonyítják, hogy salak borításon veszélynek bizonyul balkezes pörgetéseivel.
Kiemelt kép forrása: espn.co.uk