Teniszvilag.com - hírek, érdekességek a tenisz világából

ITF összefoglaló: Belgrád, Pitesti

Heti ITF összefoglalónk ezúttal két helyszínről szól. Lássuk az eseményeket.

Belgrád

Szerbia fővárosában két magyar játékos gondolta úgy, hogy elindul, Bíró André és Filipenkó Viktor versenyzett Belgrádban. Előbbi játékosunk a legjobb 16-ig jutott, ahol a horvát Ivan Bjelicától szenvedett két játszmában vereséget. Az alsó ágon versenyző Filipenkó Viktor első mérkőzését két szettben nyerte meg, majd a torna nyolcadik kiemeltjét legyőzve döntő játszmában menetelt a negyeddöntőig. A verseny ezen fázisában azonban a hazai Milan Drnicen már nem tudott túljutni. A tornát az ausztrál Cristopher O’ Connel nyerte meg.

Filipenkó Viktor a páros küzdelmeiben a szerb Goran Markoviccal indult, azonban az első körben vereséget szenvedtek Florent Dieptől és Kirill Dmitievtől. A verseny végén a hazai közönség boldog lehetett, hiszen a hazai színekben induló Neboljsa Peric/Strahinja Rakic tudott diadalmaskodni.

Pitesti

Borsos Gábor a romániai Pitestiben ragadott ütőt, és nem tette rosszul, mivel egészen az elődöntőig jutott. A magyar játékos hetedik kiemeltként vágott neki a tornának, amin belül a negyedik Mariano Kestelboimot is legyőzte. Borsosnak az elődöntő már túl nagy falat volt, a hazai Dragos Dima 6/3 7/5-el ejtette ki. A román játékos a döntőben a végső győzelmet is megszerezte.