Olimpia 2016 (nők): Kiestek a magyarok és a Williams testvérek is

Hiába a jó teljesítmény Florianapolisban, nem maradt magyar versenyző Rióban.

Nem volt esélye Babosnak a kétszeres GS-győztes ellen forrás: facebook.com/ITFOlympicTennis

Nem volt esélye Babosnak a kétszeres GS-győztes ellen
forrás: facebook.com/ITFOlympicTennis

A vasárnapi játéknap eleve érdekesen indult. A nagy szél miatt csúszott az egész program. Babos Timi így egy órával később kezdhette meg egyéniben szereplését. A kétszeres wimbledoni bajnokot, a cseh Petra Kvitovát (11.) kapta ellenfélül. Előzetesen kérdéses volt, hogy jól járt-e ezzel, mert Kvitova idén nagyon hullámzóan teljesít, s bár füvön (Eastbourne), de nagyon megnehezítette ellenfele dolgát már egyszer idén. Sajnos a cseh formája ezúttal a “szinusz-görbe” magasabbik pontján állt. Kétség sem fért ahhoz, ki fogja megnyerni a találkozót. Mindamellett, hogy Kvitova jól játszott, Timi múlt heti intenzív programjának (egyéni és páros döntő egyaránt Florianapolisban) negatív következményei lettek. A találkozó 66 percig tartott, a végeredmény pedig 1/6 2/6 lett. Maradt páros, ahol Jani Réka Lucával képviselte Magyarországot az ötkarikás játékokon. Ellenfeleik a román Mitu és Olaru voltak. Itt lehetett reménykedni a magyar győzelemben, de ez nem a mi napunk volt. A magyar páros végig alárendelt szerepben volt, nem volt pillanat a mérkőzésen, amikor azt lehetett hinni, hogy felül tudnak kerekedni ellenfelükön, 6/3 6/4-es vereséget szenvedtek.

Hogyan teljesítettek a világsztárok?

Először veszítettek olimpiai mérkőzést Williamsék párosban forrás: facebook.com/ITFOlypicTennis

Először veszítettek olimpiai mérkőzést Williamsék párosban
forrás: facebook.com/ITFOlypicTennis

Még szombaton történt egy meglepetés, amikor egyesben búcsúzni kényszerült Venus Williams. A korábbi világelsőt a belga Kirsten Flipkens győzte le egy drámai, 3 óra 15 perces mérkőzésen. Az idősebbik Williams számára aztán vasárnap véget is ért az Olimpia. Nővérével, Serenával először kaptak ki páros meccsen az ötkarikás játékokon párosban. Nem volt azonban szerencséjük a sorsoláskor, mert Lucie Safarova és Barbora Strycova voltak az ellenfeleik, akik egy erős duót alkotnak, s az első fordulóban tettek is erről tanúbizonyságot. Serena (1.) számára öröm az ürömben, hogy egyéniben jól kezdett, gond nélkül nyert az ausztrál Daria Gavrilova ellen. Egyesben egyébként nem történtek meglepetések. Továbbjutott Muguruza (3.), Kerber (2.), a visszatérő Wozniacki, Konta (10.), és Kuznetsova (8.) is.

A kiemelt kép forrása: nepszava.hu

A hozzászólások le vannak zárva.