Rio 2016: Nem történt meglepetés a hölgyeknél

Teljes lett a legjobb 16 mezőnye az Olimpián.

Kerber az első szettben nagyot küzdött Bouchard ellen forrás: facebook.com/ITFOlympicTennis

Kerber az első szettben nagyot küzdött Bouchard ellen
forrás: facebook.com/ITFOlympicTennis

A centerpálya első két meccsén egy GS-győztes játszott GS-döntőssel. Az első ilyen mérkőzés a Babos Tímeát kiejtő Petra Kvitova (11.) és Caroline Wozniacki  között volt. Bár a végeredmény sima cseh győzelmet sejtet, de a színvonal ennek ellenére is varázslatos volt. Őket követte Angelique Kerber (2.) és Eugenie Bouchard. A balkezes német, aki idén az Australian Opent megnyerte és Wimbledonban döntőzött, hátrányba került a kezdéskor. A kanadai szőkeség 4/1-es előnyre tett szert, de ezután nagy lejtmenetbe kezdett: Kerber megfordította az első szettet, majd a másodikban mindössze két játékot engedélyezett Bouchardnak.

Helyi idő szerint este lépett pályára a címvédő Serena Williams (1.), akinek a francia Alize Cornet volt az ellenfele. Cornet az első szettben rendesen megdolgoztatta az amerikai világelsőt. A fiatalabbik Williams-lány pedig jól kezdte a találkozót, mivel megnyerte az első három játékot, ezt követően azonban Cornet rengeteget küzdött, több vissza-breaket követően rövidítés zárta le az első szettet. Itt Serena, ha kicsit nehezen is, de érvényesítette a papírformát, s a második szettben esélyt sem hagyott francia vetélytársának. Tehetséges honfitársa, Madison Keys (7.) is továbbjutott, de ő olyan szoros meccset játszott Kristina Mladenovic ellen, hogy az messze a nap mérkőzése lett. A másik amerikai-francia párharc 3 óra 15 percig tartott. Továbbjutott a Roland Garros idei bajnoka, Garbine Muguruza (3.) is, aki hengerelt a japán Habino ellen. Csak egy kiemelt búcsúzott egyébként a nap folyamán, mégpedig az orosz Anastasia Pavlyuchenkova (14.), aki a Puerto Rico-i Monica Puigtól kapott ki.

A kiemelt versenyzők mérkőzéseinek végeredményei:

P. Kvitova (CZE) [11]C. Wozniacki (DEN)6/2 6/4
A. Kerber (GER) [2]E. Bouchard (CAN)6/4 6/2
S. Williams (USA) [1]A. Cornet (FRA)7/6(5) 6/2
M. Keys (USA) [7]K. Mladenovic (FRA)7/5 6/7(4) 7/6(5)
S. Stosur (AUS) [13]M. Doi (JPN)6/3 6/4
C. Suarez Navarro (ESP) [9]A. Konjuh (CRO)7/6(5) 6/3
J. Konta (GBR) [10]C. Garcia (FRA)6/2 6/3
G. Muguruza (ESP) [3]N. Hibino6/1 6/1
M. Puig (PUR)A. Pavlyuchenkova (RUS) [14]6/3 6/2
S. Kuznetsova (RUS) [8]M. Niculescu (ROM)NICULESCU VISSZALÉPETT
E. Svitolina (UKR) [15]H. Watson (GBR)6/3 1/6 6/3

A legjobb 16 párosításai:

S. Williams (1.) – E. Svitolina (15.)

P. Kvitova (11.) – E. Makarova

 

G. Muguruza (3.) – M. Puig

L. Siegemund – K. Flipkens

 

M. Keys (7.) – C. Suarez Navarro (9.)

S. Errani – D. Kasatkina

 

S. Kuznetsova (8.) – J. Konta (10.)

A. Kerber (2.) – S. Stosur (13.)

A kiemelt kép forrása: facebook.com/ITFOlympicTennis

A hozzászólások le vannak zárva.