Teniszvilag.com - hírek, érdekességek a tenisz világából

Babos: cincinnati negyeddöntő egyéniben is és párosban is

Timi számára jól folytatódott a szezon a rövid olimpiai szereplés után.

Arról már korábban beszámoltunk, hogy egyéniben egészen a legjobb 8-ig jutott, de nem véletlenül. A második fordulóban Belinda Benic-et, a harmadik fordulóban Dominika Cibulkova-t ejtette ki. A negyeddöntőben már egy nagyobb név következett a Roland Garros-címvédő Garbine Muguruza (3.) személyében. A soproni lány igencsak tartotta a lépést spanyol vetélytársával, annyi hibádzott, hogy az első szett elején elveszítette a szerváját. Egy játékban két lehetősége is volt a felzárkózásra, de egyiket sem tudta kihasználni, így Muguruza került előnybe. Sajnos ez gyakorlatilag a mérkőzésbe is került, mert ezután Timi kevesebb nyomást tudott ráhelyezni a spanyolra: elszenvedett egy újabb breaket, amiből viszont rögtön visszajöhetett volna (4/6 3/6). Tragédia nem történt, éppen ellenkezőleg, mert helytállt a világ egyik legjobbjával szemben.

Párosban továbbra is a kazah Shvedova-val indult el, s a 3. kiemeltek voltak. Az első körben erő-nyerőként nem játszottak. A legjobb 16 között spanyol Medina Garrigues/Parra Santoja duó ellen kellett kivívniuk a negyeddöntős szereplést, mindössze két játékot veszítve „teljesítették is a küldetést”. Ezt követően egy érdekes páros következett, Sania Mirza ugyanis először versenyzett Martina Hingis nélkül, különválásuk óta. E heti partnere a cseh Strycova volt (7. helyen kiemeltek). Az első szett szoros volt, rövidítésben dőlt el csak, a cseh-indiai páros számára. A második szettben Timiék ereje elfogyott, csak egy játékot nyertek (6/7(4) 1/6).

Jelenlegi legjobb teniszezőnk jó hetet zárt, különösen egyéniben, mert ottani, „tartalmas” szereplésének köszönhetően a karriercsúcsot jelentő 33. helyen fogják jegyezni a WTA jövő heti világranglistáján. Egy pozícióra került attól, hogy a hamarosan kezdődő US Open-en kiemelt lehessen. Jövő héten csak párost fog játszani, Shvedova-val, New Haven-ben, ahol az 1. kiemeltek lesznek.

A kiemelt kép forrása: www.efe.com