US Open 2016: Milos Raonic az eddigi legnagyobb kieső

Rafa Nadal (4.) és Gael Monfils (10.) lélegezhet fel emiatt.

Felső ág: 2016. augusztus 31.

Nadal továbbra is magabiztos forrás: stiften.dk

Nadal továbbra is magabiztos
forrás: stiften.dk

A szerda este történelmi nap volt Flushing Meadowsban, hiszen a 2 évnyi munkába és 100 millió amerikai dollárba került becsukható tetőt használni kellett a centerpályán, az Arthur Ashe Stadionban. Nadal és Andreas Seppi összecsapásának közepén kellett megváltoztatni a körülményeket. Másról ez a meccs nem marad emlékezetes, ugyanis a mallorcai három szettben nyert. Az első és az utolsó volt sima és a másodikban sikeredett nehezebbre a lezárás Nadal-nak. A kétszeres bajnok következő ellenfele az orosz Kuznetsov lesz, aki Albert Ramos-Vinolas-t (31.) búcsúztatta. Novak Djokovic (1.) is játszott volna ezen a napon, de a cseh Jiri Vesely nem tudott kiállni a mérkőzésre, így a világelső játék nélkül jutott be a legjobb 32 közé. Ő is orosz teniszezővel fog játszani, mégpedig Mikhail Youzny-val.

Ryan Harrison pályafutása eddigi legjobb GS-ét "futja" forrás: www.nysportsday.com

Ryan Harrison pályafutása eddigi legjobb GS-ét “futja”
forrás: www.nysportsday.com

A felső ág második körében tehát Milos Raonic (5.) kiesése okozta a legnagyobb meglepetést. Az idei wimbledoni döntős legyőzője az amerikaiak (egykori) tehetsége, Ryan Harrison volt, aki a selejtezőn keresztül került fel a főtáblára. A kanadai sem fejben, sem fizikailag nem volt a toppon. Volt, hogy a csuklója miatt kért ápolást. Az első három játszma szoros volt, mely alatt Harrison megfordította az állást. A negyedikben pedig teljesen felőrölte Raonic-ot, csak egy játékot engedett neki. Ennek az eredménynek Gael Monfils (10.) örülhet a legjobban, mert így a negyeddöntője elég biztosnak látszik. A második körben parádézott a cseh Jan Satral ellen. Következőleg a Fucsovics Mártonnal is játszó Nicolas Almagro ellen mérkőzik meg, a spanyol az előző fordulóban Pablo Cuevas-t (18.) győzte le. Más meglepetés nem történt, viszont az események csak ezután indulhatnak be. Három, érdekesnek tűnő párosítás alakult ki a legjobb 32 között: Isner-Edmund, Tsonga-Anderson és Cilic-Sock.

A kiemelt teniszezők eredményei a játéknapról:

N. Djokovic (SRB) [1]J. Vesely (CZE)VESELY VISSZALÉPETT
R. Nadal (ESP) [4]A. Seppi (ITA)6/0 7/5 6/1
G. Monfils (FRA) [10]J. Satral (CZE)7/5 6/4 6/3
J. Isner (USA) [20]S. Darcis (BEL)6/3 6/4 6/7(10) 6/3
J. Sock (USA) [26]M. Zverev (GER)6/1 6/1 6/2
K. Anderson (RSA) [23]V. Pospisil (CAN)7/6(3) 6/4 6/4
R. Harrison (USA)M. Raonic (CAN) [5]6/7(4) 7/5 7/5 6/1
J-W. Tsonga (FRA) [9]J. Duckworth (AUS)6/4 3/6 6/3 6/4
M. Cilic (CRO) [7]S. Stakhovsky (UKR)6/1 6/2 6/3
N. Almagro (ESP)P. Cuevas (URU)7/6(5) 6/4 7/6(9)
R. Bautista-Agut (ESP) [14]F. Delbonis (ARG)5/7 6/2 6/3 6/2
M. Bagdhatis (CYP)B. Paire (FRA) [32]6/2 6/4 3/6 6/4
L. Pouille (FRA) [24]M. Chiudinelli (SUI)4/6 3/6 7/6(6) 6/2 6/0
A. Kuznetsov (RUS)A. Ramos-Vinolas (ESP) [31]7/5 6/4 7/6(5)

Alsó ág: 2016. szeptember 1.

Murray problémamentesen tudta le a második fordulót is forrás: www.abc.net.au

Murray problémamentesen tudta le a második fordulót is
forrás: www.abc.net.au

Csütörtökön még határozottabban és hamarabb jelent meg az eső, de a korábban említett újítások miatt nem volt teljes a leállás a US Openen. A nap legfontosabb szereplője Andy Murray (2.) volt. A 2012-es győztesnek Marcel Granollers-t kellett legyőznie a legjobb 32-be jutáshoz. A spanyol mindent megtett (főleg az első és a harmadik szettben), hogy megnehezítse a skót dolgát, de ő még mindig nem szándékozik (Miért is szándékozna?) visszavenni nyári lendületéből. Murray legközelebb az olasz Paolo Lorenzi ellen lép pályára, aki Gilles Simont (30.) búcsúztatta egy ötszettes csatában. Kei Nishikori (6.) újra szettet veszített, de továbbra is versenyben maradt, miután a fiatal orosz Kachanov-ot ejtette ki, neki Nicolas Mahut lesz a következő ellenfele. Stan Wawrinka (3.) pedig robog a Nick Kyrgios (14.) elleni összecsapás felé. NY-i 100%-os szett mérlegét az olasz Giannessi ellen is megőrizte. A brit Daniel Evans megkönnyítette azért az utat előtte, mert vele, s nem a tehetséges német tinédzserrel, Alexander Zverev-vel (27.) kell játszania legközelebb. Ha már tehetség, Dominic Thiem (8.) is továbbjutott, a litván Berankis magabiztos legyőzésével.

Ezen az ágon a forduló rangadóját David Ferrer (11.) és Juan Martin Del Potro fogja játszani. Ferrer Fabio Fognini ellen vívott meg egy ötszettes mérkőzést, míg a 2009-es bajnok az amerikai Steve Johnsont (19.) ejtette ki magabiztosan a centerpálya közönsége előtt. Érdemes néhány további eredményt megemlíteni:

  • Jared Donaldson David Goffin (12.) legyőzése után most Viktor Troicki skalpját gyűjtötte be, így az „amerikai álom” tovább folytatódik számára. A 3. fordulóban Ivo Karlovic (21.) ellen bizonyíthat.
  • Janko Tipsarevic azok után, hogy az első fordulóban kiejtette Sam Querrey-t (29.), nem jött össze az újabb siker: 2-0-ról bukta el a meccsét a spanyol Carreno Busta ellen
  • Kiesett Feliciano Lopez (16.): a tavalyi negyeddöntős a portugál Sousa-tól kapott ki
  • Grigor Dimitrov (22.) mintha magára kezdene találni: nehéz meccset nyert meg Jeremy Chardy ellen. Ő pont Sousa-val fog játszani a következő fordulóban

A kiemelt teniszezők eredményei a játéknapról:

A. Murray (GBR) [2]M. Granollers (ESP)6/4 6/1 6/4
J. M. Del Potro (ARG)S. Johnson (USA) [19]7/6(5) 6/3 6/2
K. Nishikori (JPN) [6]K. Kachanov (RUS)6/4 4/6 6/4 6/3
S. Wawrinka (SUI) [3]A. Giannessi (ITA)6/1 7/6(4) 7/5
D. Thiem (AUT) [8]R. Berankis (LTU)6/4 6/3 6/2
N. Kyrgios (AUS) [14]H. Zeballos (ARG)7/5 6/4 6/4
I. Karlovic (CRO) [21]D. Young (USA)6/4 7/6(4) 6/4
J. Sousa (POR)F. Lopez (ESP) [16]6/2 6/4 1/6 7/5
G. Dimitrov (BUL) [22]J. Chardy (FRA)4/6 6/4 3/6 6/4 6/2
D. Ferrer (ESP) [11]F. Fognini (ITA)6/0 4/6 5/7 6/1 6/4
D. Evans (GBR)A. Zverev (GER) [27]6/4 6/4 5/7 6/1
P. Lorenzi (ITA)G. Simon (FRA) [30]3/6 6/2 6/2 6/7(1) 7/6(3)

Pénteken a felső ághoz tartozóak lépnek pályára (pl.: Djokovic, Nadal, Cilic), számukra már a nyolcaddöntőbe jutás lesz a tét.

A kiemelt kép forrása: sports.ndtv.com

A hozzászólások le vannak zárva.