US Open 2016: Drámai 3. forduló
Cilic kiesett, Wawrinka is majdnem, Djokovic újra pihenhetett, Murray honfitársai pedig remekeltek – s ezzel az érdekességek sora véget sem ért…
Felső ág: 2016. szeptember 2.

Sock kiejtette a 2 évvel ezelőtti bajnokot
forrás: www.thehansindia.com
A címvédő és világelső Novak Djokovic (1.) nem sokat játszott a héten. Előbb Jiri Vesely ellen nem kellett kiállnia legjobb 64 között, miután a fiatal cseh visszalépett. Aztán pénteken sem erőltette meg magát, mert Mikhail Youzhny is első szett 4/2 után feladta a találkozót. Jó kérdés, jót tesz-e a szerbnek ez, mert ugyan megmaradtak a „tartalékai”, de azért a meccsrutinja nem annyi, mint a 15 többi, versenyben maradt „kollégának”. A negyeddöntőbe jutásért a brit Kyle Edmund-dal játszik, aki John Isner-t (20.) búcsúztatta négy játszmában. A 21 éves, johannesburgi születésű teniszezőnek ez már a második bravúrja a tornán, az elsőt még az első fordulóban, Richard Gasquet (13.) ellen aratta, akkor szettet sem veszített, most is csak egyet. Djokovic negyedéből Marin Cilic (7.) is kihullott. A 2014-es bajnokot az amerikai Jack Sock (26.) ejtette ki, úgy, hogy a horvátot break-labdához sem engedte. Sock a nyolcaddöntőben Jo-Wilfrier Tsonga-val (9.) játszik, ő a tavalyi negyeddöntős Kevin Anderson-t (24.) győzte le.
Rafael Nadal (4.) úgy tűnik, sormintát alakított ki a mérkőzéseiben, mert Istomin és Seppi után most az orosz Kuznetsov ellen is úgy nyert három szettben, hogy az első és az utolsó könnyen, a középső kicsit nehezebben alakult. A korábbi világelsőt még nem sikerült kizökkenteni, következőleg ezt a francia Lucas Pouille (24.) próbálhatja meg. Roberto Bautista-Agut-tal (15.) szemben bizonyult jobbnak, szett 1-2-ről fordította meg a meccset.
A Salakkirály meccse ugyan nem volt izgalmas, de ezzel a ponttal azért emlékezetessé tette az estét:
Ebben a negyedben Marcos Bagdhatis is versenyben van még. A 2006-os Australian Open döntőse mondhatni, „fű alatt” menetel most NY-ban. A Milos Raonic-ot búcsúztató Ryan Harrison-t győzte le, s készülhet a Gael Monfils (10.) elleni nyolcaddöntőre. „La Monf” Nicolas Almagro ellen diadalmaskodott, ahogy eddig a tornán, szett veszteség nélkül.
Alsó ág: 2016. szeptember 3.

Kyrgios szeretett volna tovább játszani, de a teste nem engedte
forrás: wwos.nine.com.au
A szombati nap sztoriját természetesen Stan Wawrinka (3.) és Daniel Evans találkozója írta javarészt. A brit teniszező a világranglista 64. helyén áll jelenleg, de bőven felnőtt a kétszeres GS-bajnokhoz. Mi több, három játszmát követően ő állt közelebb a győzelemhez és a negyedik szett rövidítésében még mérkőzéslabdája is volt. Evans-nek megvoltak a játékbeli képességei, de miután nem tudta befejezni a meccset, az ötödik játszmára már nem tudott felpörögni, Wawrinka pedig nem tétovázott a lehetőség előtt. A svájci valamelyest fellélegezhet, mert nem lesz Wawrinka-Kyrgios meccs, ugyanis az ausztrál „fenegyerek” az ukrán Ilya Marchenko ellen csípősérülés miatt, 6/4 4/6 1/6-os állásnál feladta a mérkőzést. A döntéshozatal pillanatában egy más Kyrgios-t ismerhettünk meg: az a srác, aki korábban azt nyilatkozta magáról, hogy inkább kosarazna, mint teniszezne, az most könnyek közt lépett vissza a versenytől.
A 4. forduló rangadóját Dominic Thiem (8.) és Juan Martin Del Potro játszhatja majd. Az osztrák tehetség, aki szombaton ünnepelte 23. születésnapját, a spanyol Carreno Busta ellen kellett nem keveset küzdenie a győzelemért: az első szettet nagyon simán veszítette el, és a következő hármat is nehezen nyerte meg. Több kell ennél majd a 2009-es bajnok ellen, mert Del Potro továbbra is magabiztos, Steve Johnson (19.) után most David Ferrer (11.) sem tudta megnehezíteni a dolgát (leszámítva az első szettet, ahol Ferrer 4/2-re is vezetett).

Nem sokan számítottak arra, hogy Lorenzi megnehezítheti a favorit Murray dolgát
forrás: www.scmp.com
Szombaton nem a legjobban ment a játék a top 10-eseknek. Kei Nishikori (6.) újra szettet veszített, ezúttal Nicolas Mahut ellen az elsőt, viszont a fordítást nagyon könnyen abszolválta. Ivo Karlovic (21.) lesz az ellenfele a nyolcaddöntőben. A 37 és féléves horvát óriás a fiatal amerikai Donaldson menetelésének vetett véget. Andy Murray (2.) sem a legsimábban jutott tovább. Kisebb meglepetésre a tapasztalt olasz, Paolo Lorenzi kényszerített ki egy 3 óra 20 perces meccset. Az első két játszma nagyon szoros volt, még a skót szerezte meg a vezetést, majd Lorenzi tudott annak ellenére kiegyenlíteni, hogy az elején az 5/2-es előnye sem volt elég a közvetlen befejezéshez. A következő két szettben azonban már Murray a jobbik arcát mutatta. A nyolcaddöntője érdekes lehet, mert ott Grigor Dimitrov-val (22.) fog megmérkőzni. Dani Vallverdú valamit „kapizsgálhat” a bolgár trenírozásában, mert a cincinnati elődöntő után most NY-ban is sokáig menetel. Murray-t idén már Miamiban legyőzte Dimitrov, de Murray formajavulása miatt az a meccs kétséges, hogy mérvadó lehet-e.
A harmadik forduló végeredményei
N. Djokovic (SRB) [1] | M. Youzhny (RUS) | 4/2-NÉL YOUZHNY FELADTA |
K. Edmund (GBR) | J. Isner (USA) [20] | 6/4 3/6 6/2 7/6(5) |
J-W. Tsonga (FRA) [9] | K. Anderson (RSA) | 6/3 6/4 7/6(4) |
J. Sock (USA) [26] | M. Cilic (CRO) [7] | 6/4 6/3 6/3 |
R. Nadal (ESP ) [4] | A. Kuznetsov (RUS) | 6/1 6/4 6/2 |
L. Pouille (FRA) [24] | R. Bautista-Agut (ESP) [15] | 3/6 7/5 2/6 7/5 6/1 |
G. Monfils (FRA) [10] | N. Almagro (ESP) | 6/4 6/2 6/4 |
M. Bagdhatis (CYP) | R. Harrison (USA) | 6/3 7/6(4) 1/6 6/1 |
D. Thiem (AUT) [8] | P. Carreno Busta (ESP) | 1/6 6/4 6/4 7/5 |
J. M. Del Potro (ARG) | D. Ferrer (ESP) [11] | 7/6(3) 6/2 6/3 |
I. Marchenko (UKR) | N. Kyrgios (AUS) [14] | 4/6 6/4 6/1-NÉL KYRIOS FELADTA |
K. Nishikori (JPN) [6] | N. Mahut (FRA) | 4/6 6/1 6/2 6/2 |
I. Karlovic (USA) [21] | J. Donaldson (USA) | 6/4 7/6(3) 6/3 |
G. Dimitrov (BUL) [22] | J. Sousa (POR) | 6/4 6/1 3/6 6/2 |
S. Wawrinka (SUI) [3] | D. Evans (GBR) | 4/6 6/3 6/7(6) 7/6(8) 6/2 |
A. Murray (GBR) [2] | P. Lorenzi (ITA) | 7/6(4) 6/7(4) 6/2 6/3 |
Vasárnap a felső ág résztvevői fognak pályára lépni, így természetesen a nap legfontosabb szereplői Nadal és Djokovic lesznek majd.
A kiemelt kép forrása: www.yahoo.com