US Open 2016: Nem lesz újabb GS-döntő Murray-vel
Kei Nishikori kiejtette a nyáron brillírozó skótot, Stan Wawrinka a másik elődöntős az alsó ágon.
Szerdán még két hely volt kiadó a US Open elődöntőire. A 4 szereplő közül ketten korábban már megnyerték ezt a tornát, egy pedig itt játszotta első fináléját, ami a legrangosabb tenisztornákat illeti. Helyi idő szerint délután vette kezdetét Kei Nishikori (6.) és Andy Murray (2.) összecsapása. Wimbledon címvédőjének formáját és a 2014-es itteni döntős top 10-es teniszezők elleni mérlegét tekintve Murray sikerére lehetett volna inkább érdemesebb tippelni. Az első szett így is zajlott le. Ivan Lendl tanítványa óramű pontossággal játszva „hagyta ki a laposztásból” a japánt, aki mindössze egy játékot nyert meg. Ekkor tényleg úgy tűnt, hogy a Murray-tendencia nem fog megváltozni. A második szett azonban már sejtetett valamit, hogy ez a mérkőzés más lesz. A szervezők tétovázása miatt igencsak vontatott volt a játékmenet, ugyanis eleredt az eső. Az előzetesen pontosnak titulált időjárási előrejelzés csak rövid és jelentéktelen csapadékhozamot jósolt, így nem fedték be (egyelőre) az Arthur Ashe Stadiont. A jóslat bevált és folytatódott a játék, de nem sokáig: újra jött az égi áldás. Ekkor viszont már tényleg előkerült a tető, amit a meccs végéig fent is hagytak. Murray nem tartotta indokoltnak a játékmegszakításokat, meg sem hazudtolta önmagát, többször is diskurált a játékvezetővel. Természetesen ezzel saját magát zökkentette ki a saját komfortzónájából. Így az után, hogy a szett- és break-előnyért is szervált, mégsem lett meg a 2-0-s előny. Nishikori nyugodtabb maradt az instabil körülmények ellenére is, és kiegyenlített.

Elfáradt Andy Murray?
forrás: www.theguardian.com
A harmadik játszma a fogadókról szólt: a lejátszott 10 játék felét az adogató veszítette el. Egy break-váltás volt az elején és egy a végén. Mind a két alkalommal Murray volt az, aki nem tudta elsőre bebiztosítani előnyét, a stabilitásra való törekvés azonban őt igazolta, egy szettre került karrierje 4. US Open elődöntőjétől. A negyedik felvonásban is minden neki kedvezett. Kiharcolt 1/1-nél két break-labdát, majd következett valami rendkívüli pillanat. 30-40 állásnál a labdamenetet megzavarta valami zörej, amit valamilyen tárgy tetőhöz való csapódása okozott. A bíró azon nyomban újra játszatta a pontot. A döntéssel Murray nem értett egyet. Meg lehetett érteni, hiszen akár a meccs befejezése is elérhető lett volna a játék megnyerésével. A gyakori vita miatt a skót teljesen elveszítette a kontrollt, Nishikori továbbra is nyugodt maradt, zsinórban 5 játék megnyerésével ki is harcolta a döntőszettet. A 2012-es bajnok forrongásával csak saját magának okozott gondot, nem is tudta már igazán azt a játékot nyújtani, amire Lendl tanította meg. Relatíve passzív volt, Nishikori pedig ment azon az úton tovább, amin, a meccs elején elindult. Bár az övé sem volt élete produkciója, de elérte azt, hogy Murray-nek kelljen mennie az eredmény után. 2/0-ra és 4/2-re is vezetett a japán, de mind a kétszer visszajött a skót. Nishikori megfelelő lélekjelenlétét viszont az igazolta, hogy egy esetleges tie-break felé közeledve már egyáltalán nem volt sebezhető adogatóként. Murray-nél azonban ilyesfajta javulást nem lehetett tapasztalni, 5/5-nél el is veszítette a szerváját, a japán pedig magabiztosan befejezte a mérkőzést. Nem akármit jelentett ez a végeredmény a brit számára, hiszen a Monte Carlo Masters óta először nem jutott be az adott tornája döntőjébe.
Végeredmény: K. Nishikori (JPN) [6] – A. Murray (GBR) [2] 1/6 6/4 4/6 6/1 7/5
Wawrinka fű alatt bekúszott az elődöntőbe

“Stan The Man” visszavágott a wimbledoni vereségért
forrás: tribune.com.pk
A svájci Stan Wawrinka (3.) ellen vívhat ki egy újabb US Open-döntőt. A 2-szeres GS-bajnok a sokadik visszatérését végrehajtó Juan Martin Del Potro-t győzte le négy játszmában. Az elsőt még az argentin kezdte jobban, 4/1-re is vezetett, mégis tie-break-ben veszítette el. A 2009-es győztes a következő játékrészben játszott a legjobban, mindössze egyszer kellett fogadóelőnyt hárítania, előtte pedig elvette Wawrinka szerváját. Ezt követően viszont a helvét makulátlanul játszott, ez már nem az a Wawrinka volt, aki még a múlt héten egy pontra volt a kieséstől a világranglista 64. Daniel Evans-szel szemben. Az utolsó két szettet úgy abszolválta, hogy mindkét alkalommal több nyerő ütése volt, mint hibás. Del Potro ezzel nem tudta felvenni a versenyt, mégis élete egyik legemlékezetesebb mérkőzésén lehetett túl. Történt ugyanis, hogy amikor Wawrinka a meccsért szervált, alig lehetett elkezdeni a game-t, mert a közönség (nem kevés argentin mezes jelenlévővel az élen) már-már futballhangulatot idézően éltették a hórihorgas teniszezőt. „DelPo” meg is könnyezte ezt a gesztust, páratlan jelenete volt ez a sportágnak. A végeredményen azonban ez mit sem változtatott. A svájci 3. US Open elődöntőjére készülhet.
Végeredmény: S. Wawrinka (SUI) [3] – J. M. Del Potro (ARG) 7/6(5) 4/6 6/3 6/2
Legközelebb pénteken lépnek pályára az urak, az elődöntők keretei között. Kei Nishikori tehát Wawrinka-val, Novak Djokovic (1.) pedig Gael Monfils-szal játszik a döntőbe jutásért.
A kiemelt kép forrása: www.si.com