Kínában idén Murray volt az úr
Peking után Shanghaiban is Andy Murray diadalmaskodott. Az élete első 1000-es döntőjét játszó Roberto Bautista Agut egy szettig tudta tartani magát a wimbledoni bajnok ellen.
Készen állsz arra, hogy miután elpusztítottad a világelsőt, fájdalmas órákat szerezz annak a teniszezőnek, aki két hete nem kapott ki? Roberto Bautista Agut miután parádés teljesítményt nyújtva legyőzte Novak Djokovicot, másnap Andy Murray orra alá szeretett volna borsot törni.
Az első játszma nyomaiban hasonlított egy olyan Andy Murray mérkőzésre, amit a brittől már hosszú ideje megszoktunk. Murray a sokat mondogatott kritikus hetedik játékban elnyerte ellenfele adogatását, azonban mielőtt megnyerte volna az első szettet, visszaadta break előnyét. 5-5-től minden kezdődhetett előröl, majd a rövidítés szó szerint mindent eldöntött. Murray pár hete ugyanígy darálta be Kyle Edmundot, csak akkor egy sokkal küzdelmesebb rövidítést láthattunk. Bautista Agutnak nem volt esélye a rövidítésben, majd a második szettben 2-1-től kezdve már nem tudott több játékot nyerni. A második játszmában ráadásul Roberto Bautista Agut adogató statisztikája hektikusan leromlott, az első szerváiból csupán 13 %-ban tudott pontot nyerni. Murray 6/1-re nyerte a második szettet, 2011 után tudta újra itt tornát nyerni.
Andy Murray 13. ATP 1000-es versenyét nyerte meg, amivel ezen az örök ranglistán továbbra az ötödik helyet foglalja el. Ami azonban fontosabb: Lehet-e esélye elorozni Novak Djokovic elől az év végi világelsőséget? Murray hátránya már csak 2415 pont a szerbbel szemben.
Kiemelt kép forrása: thefield.scroll.in