Wilander: A Murray-Djokovic-ról és persze Federerről

Mats Wilander a Eurosport szakkommentátora szokás szerint megszólalt a soron következő Grand Slam torna előtt. A fő kérdés természetesen Murray és Djokovic rivalizálása, de nem mehetett el szó nélkül Federer visszatérése mellett sem. 

“Ez egy nagy dolog a torna szempontjából. Ő a valaha volt legjobb játékos. Láttam pár mérkőzését a Hopman-kupán, és biztos vagyok benne, ha nem érezné, hogy képes nagy tornákat nyerni, akkor nem tért volna vissza. Hatalmas inspiráció mindannyiunknak.”

“Az csak jó, ha valaki alacsonyan van rangsorolva. A korai fordulókban semmi különbség nincs, viszont Djokovic-csal és Murray-vel jobb korán találkozni, nem pedig az elődöntőben, vagy a döntőben.” – mondta a svéd szakember arra a kérdésre válaszolva, hogy Federer a kiemelésének köszönhetően már a harmadik körben összefuthat a cseh Tomas Berdych-kel.

És mit vár egy esetleges Murray – Djokovic finálétól? “Murray-nek nem tett rosszat, hogy kikapott Dohában, legalább megtudta, hogy Djokovic jó formában van, de egy öt szettes mérkőzés inkább a brit játékosnak áll. A dohai döntőben úgy láttam, hogy Andy inkább az öt szettes mérkőzésekre van felkészítve, és Djokovic lényegesen fáradtabbnak tűnt.”

A hozzászólások le vannak zárva.