AusOpen 2017: Alakul a Venus – Serena finálé

Mindkét titkos favorit búcsúzott a hölgyek versenyében a mai napon.


Venus Williams után Serena is bejutott az Australian Open elődöntőjébe. Az amerikai játékos a négy közé jutásért a tavaly berobbanó Johanna Kontával találkozott. A végeredmény egy simának mondható 6-2 6-3 lett a második helyen kiemelt Serena javára, akit csak a második játszma elején tudott megszorongatni a kilencedik helyen kiemelt brit hölgy. Konta breakelőnnyel már 3-1-re is vezetett, de utána jött a szokásos Serena-henger, és jóformán labdamenetet sem engedélyezett.
Serena a négy között azzal a Lucic-Baronival találkozik, aki közel 19 (!) éve nem állt a háló túloldalán. A két hölgy még 1998-ban, Wimbledonban, tinédzserként találkoztak.

Nem ér véget a tündérmese

Nem ér véget a tündérmese

Mirjana Lucic-Baroni négy közé jutása nem csak azért meglepő, mert a horvát játékos mindössze 79. a világranglistán, hanem azért is, mert azzal a Karolina Pliskovával találkozott, aki idén veretlen maradt Brisbane-ben, és az Ostapenko elleni meccset leszámítva minden ellenfelét könnyedén küldte haza. Kettejük mérkőzését is a cseh hölgy kezdte jobban, és az első néhány játék után úgy tűnt, az ötödik helyen kiemelt Pliskovának nem okoz gondot a továbbjutás. A szerváiról hírek cseh azonban emberére akadt, Lucic-Baroni nem kevesebb, mint hét alkalommal tudta elvenni ellenfele adogatását. A horvát játékos ismét rendkívüli erőteniszt mutatott be, és 42 nyerőt ütve, 6-4 3-6 6-4 arányban győzött a tavalyi US Open finalista ellen.

A hozzászólások le vannak zárva.