Roger, ezt most elpuskáztad!
Óriási meglepetésre búcsúzott a Dubajban zajló ATP 500-as tornától Roger Federer.
Pedig a lehetőségei megvoltak az idei Australian Open győztesének a világranglista 116. Evgeny Donskoy ellen. Federer az első szettben 5-1-es vezetés után 6-3 arányban nyerte a játszmát, és úgy tűnt, hogy a Dubajban is kiváló formában teniszező svájcinak nem okoz gondot az orosz legyőzése. A következő két játszma azonban nem úgy alakult, ahogy azt előzetesen, vagy éppen az első szett után vártuk volna. Donskoy bátran játszott, és két 7-6-os játszmával fordítani tudott. Bár nem vitatjuk, az orosz megérdemelten jutott tovább, Federer csak magát okolhatja a vereség miatt. A második szett rövidítésében elpuskázott három mérkőzéslabda, a döntő felvonásban eltékozolt 5-1-es előny, valamint a tie-breakben kevésnek bizonyuló 5-2-es állás miatt alighanem lesznek álmatlan percei a svájci klasszisnak.
Federer mellett búcsúzott a cseh Tomas Berdych is, neki a holland Robin Haase jelentett a végállomást, míg tükörsimán jutott a legjobb nyolc közé az első helyen kiemelt Andy Murray, aki mindössze két játékot engedélyezett a spanyol Guillermo Garcia-Lopeznek.
E. Donskoy (orosz, Q.) – R. Federer (svájci, 3.) 3-6 7-6 7-6
R. Haase (holland) – T. Berdych (cseh, 5.) 3-6 6-3 6-4
A. Murray (brit, 1.) – G. Garcia-Lopez (spanyol) 6-2 6-0