Sam Querrey nemet mondott a kiemeltségre
Az amerikai teniszező a nyolcaddöntőtől minden ellenfele kiemelt volt Acapulcóban, és mindegyiket legyőzte. Még Rafael Nadalt is a döntőben.
Sam Querrey a top 20 mezőnyének negyedénél bizonyult jobbnak ezen a héten az acapulcói kemény pályás, ATP 500-as tornán. David Goffin (5.), Dominic Thiem (4.), Nick Kyrgios (6.) és Rafael Nadal (2.) skalpjait begyűjtve lett bajnok Mexikóban, ahol 24 év elteltével avathattak először amerikai bajnokot. A 29 éves kaliforniai versenyző második alkalommal, 7 év után nyert újra 500-as kategóriájú versenyt (első: 2010 Memphis).
“Mindörökké az emlékeimben őrzöm majd ezt a versenyt. Ez egy olyan hét volt, mikor minden összejött számomra. Remélem, sokszor meg fog ez esni még velem” – nyilatkozta a sikert követően az új bajnok.
Az amerikai teniszező a döntőben először győzte le Rafa Nadalt pályafutása során. Azonban nem csak a mallorcai elleni nyeretlenségének vetett véget, hanem ellenfele mexikói veretlenségének is. Nadal ugyanis kétszer már pályára lépett ezen a versenyen és mind a kétszer, még salakon, veretlen maradt (2005, 2013).
“Nagyon jól játszott, szinte tökéletesen. Nagy nyomás alá helyezett engem a nagy szerváival és az alapvonal-ütéseivel. Nem sok lehetőséget hagyott nekem, ritkán tudtam igazán kibontakozni. Nem tehetek mást, minthogy elismerésemet fejezzem ki iránta. Ennek ellenére jól éreztem magam a héten, elégedett vagyok a játékommal.” – fejtette ki gondolatait Nadal a meccs után.
Magabiztos adogatóként kezdték a felek a döntőt. 3/3-tól azonban Querrey tudta emelni játéka színvonalát. Megnyert zsinórban 11 pontot, aminek köszönhetően Nadal először veszített játszmát pályafutása során Acapulcóban. A Salakkirály természetesen mindent megtett a folytatásban. A második szettben meg is találta a fogást az amerikain, de a 6 break-labdából egyet sem tudott kihasználni. 4/3-as vezetésnél öt fogadó előnye is volt, Querrey azonban mindegyiket hárította, hármat ásszal. Több lehetőség nem volt bármiféle szettbeli fordulatra, így rövidítés döntött. A sorsdöntő játékban viszont sokat hibázott az alapvonalnál Nadal, ami az amerikai malmára hajtotta a vizet. A mérkőzés 1 óra 38 percig tartott.
Végeredmény: S. Querrey (amerikai) – R. Nadal [2] (spanyol) 6/3 7/6(3)
Querrey markát 321 290 amerikai dollár ütheti ezzel a sikerrel, a plusz 500 ranglistapontjának köszönhetően pedig 26. lesz a jövő heti ATP-rangsorban.
A kiemelt kép forrása: twitter.com/MutuaMadridOpen