ATP-beharangozó: Indian Wells
Jön 2017 első Masters tornája, ahol a sorolást elnézve elég far nehéz lett a tábla.
Nem hiába nevezik sokan az ötödik Grand Slam tornának az Indian Wells-i viadalt. A 96-os tábla, a közel 8 millió dolláros összdíjazás már önmagában is bámulatosan hangzik, és akkor még nem is beszéltünk a játékosokról. Idén is mindenki ott lesz, aki számít.
A sorsolás

Murray imái meghallgattattak
Forrás: twitter.com
Andy Murray egészen biztosan lepaktált az ördöggel. Vagy Fortunával. Nem tudom, de az biztos, hogy az álomsorsolás kifejezés is kevés lenne Murray esetében. A világelső brit zsinórban harmadik Masters tornagyőzelmére hajt (az utolsó két ilyen tornán, Shanghai-ban és Párizsban, nem talált legyőzőre), és az utóbbi fél évben mutatott formája alapján (és a mostani sorsolást elnézve) erre minden esélye megvan. Murray a legutóbbi 16 tornájából 14-szer bejutott a döntőbe, és a fináléba vezető út ezúttal sem tűnik kivitelezhetetlennek. A brit ágán az idei évben nem nagyon fickándozó svájci Stanislas Wawrinka lehet a legkomolyabb ellenfél, de belerondíthat a skót terveibe az idén már két tornagyőzelmet bezsebelő Jo-Wilfried Tsonga is.
A felső ágon várható negyeddöntők: Murray – Tsonga/Goffin és Wawrinka – Thiem/Monfils

Nadal edzésben. Ha nyerni akar, a legjobbakat kell legyőznie
Forrás: twitter.com
De akkor hol vannak a többiek, tesszük fel a kérdést. Az alsó ágon. Sőt, az alsó negyedben 45 Grand Slam trófea büszke tulajdonosa kapott helyet. Egy gyors fejszámolás után mindenkinek hamar összeáll a kép. Roger Federer, Novak Djokovic, Rafael Nadal, és Juan Martin Del Potro is egy negyedben kapott helyet. Atyaég, ez a négy játékos akár egy komoly torna elődöntőjét is alkothatná, de ezen a tornán csak egyikőjüknek van hely a legjobb négy között. Djokovic és Del Potro már a 32, Nadal és Federer pedig már a 16 között összefuthat.
Az alsó ágon várható negyeddöntő: Cilic/Dimitrov – Nishikori és Nadal/Federer – Del Potro/Djokovic
A sorsolást itt találjátok! -> Indian Wells 2017