ATP Miami: Jön a 37. “Fedal”, ráadásul a döntőben

Indian Wells után Miamiben Roger Federer és Rafael Nadal külön ágra kerültek, találkozásuk így csak a fináléban lehetett esedékes. Össze is jött az álom-párosítás.

Pénteken az elődöntőket rendezték a szezon második Masters-tornáján. Először Rafael Nadal (5.) lépett pályára, akinek Fabio Fognini volt az ellenfele. Az olasz teniszező azzal büszkélkedhet, hogy már háromszor képes volt legyőzni a spanyol klasszist, így tudhatta mi lehet a Nadallal szembeni ellenszer. Ez a nap azonban nem a leendő apukáé volt, könyökfájdalma mellett mentális rapszodikussága is hátráltatta a jó teljesítményben. Nadal pedig köszönte szépen az ellenállás hiányát és 91 perc alatt bebiztosította karrierje ötödik miami döntőjét. Az első szettet nagyon simán nyerte meg a volt világelső, majd a másodikban Fognini elkezdett jobban játszani, de nem annyira, hogy a spanyolt igazán nehéz helyzetbe hozza. Nadalnak számos lehetősége volt a szett- és break-előnyre, végül a sorsdöntő különbséget a tie-breakhez közeledve tudta kialakítani. A Salakkirály úgy menetelt el a döntőig, hogy mindössze egy szettet veszített el.

Nem sok hiányzott a győzelemhez Kyrgiosnak, de Federer fordított a véghajrában
Kép forrása: bbc.co.uk

Az első meccsen tehát elmaradtak az izgalmak, de a helyi idő szerinti főműsor idős találkozó Roger Federer (4.) és Nick Kyrgios (12.) között több volt, mint kárpótlás. Egymás elleni második mérkőzésük elképesztően szoros lett (akárcsak az első, még 2015-ben). A kiélezett küzdelem rengeteg fordulattal párosult. Federer az első szettet break-hátrányból nyerte meg, Kyrgios pedig két meccslabdát hárítva egyenlített ki, szintén tie-breakben. Ez a két játszmazáró játék ráadásul 11-9-re végződött, az elsőben a svájci klasszis két szettlabdát is hárított. A mindent eldöntő, harmadik játékrész fogadóelőny nélkül zajlott le, így akárcsak a két évvel ezelőtti, madridi meccsükön, most is minden játszma 7/6-ra végződött. A záró játék Kyrgios számára kezdődött jobban, 3-1-re is vezetett, majd adogathatott meccslabdák kiharcolásáért is, ám az ifjú ausztrál nem tudta lezárni a meccset. Federer ezzel Berdych után Kyrgios ellen is pusztán a jelenlétével a maga javára tudta fordítani a végeredményt. Meg persze elszántságával is, ami ilyen hosszú és eredményes karrier után sem kopott még el. Idei jó sorozata egy 3 óra 11 perces, emlékezetes mérkőzéssel bővült és készülhet tehát a Nadal elleni álomdöntőre.

Természetesen most sem lehet biztos tippet mondani a végeredményre, ahogyan az eddig lejátszott 36 meccs zömén sem lehetett nagyon. Federer az utóbbi 3 alkalommal legyőzte Nadalt, a 35 éves svájcinak nem volt még ilyen jó szériája régi, nagy vetélytársával szemben. A történelem annyiban sem spanyol sikert prognosztizálhat, hogy Nadal mind a négy miami döntőjét elbukta, ám ezen a pályán jó eredményei vannak Federerrel szemben. 2004-ben, az első összecsapáskor ő nyert, 2005-ben 2-0-ás előnyről kapott ki, majd a 2011-es elődöntőkor is ő fogadhatta a gratulációt. Ehhez párosulhat még az a tény is, hogy a mostani tornán Nadal teljesítménye volt a meggyőzőbb kicsivel. Az viszont biztos, hogy a vasárnap esti program garantálva van a teniszrajongók számára.

Eredmények:

R. Nadal (spanyol, 5.) – F. Fognini (olasz) 6/1 7/5

R. Federer (svájci, 4.) – N. Kyrgios (ausztrál, 12.) 7/6(9) 6/7(9) 7/6(5)

A kiemelt kép forrása: atpworldtour.com

A hozzászólások le vannak zárva.