Teniszvilag.com - hírek, érdekességek a tenisz világából

WTA Stuttgart: Szabad az út, Sharapova tarolhat

2017. április 27.
by cort

A honfitárs Ekaterina Makarova sem tudta útját állni Maria Sharapovának.

A volt világelső orosz szépségnek ezúttal 81 percre volt szüksége, hogy 7-5 6-1 arányban búcsúztassa a világranglista 43. Makarovát. A mérkőzés nagyban hasonlított a tegnapi Vinci elleni összecsapáshoz, bár az első szettben sokáig (5-5-ig) mindketten simán hozták az adogatásukat, de Sharapova előbb breaklabdát hárított, majd a következő gameben kihasználta a break lehetőségét, ezzel lényegében eldöntve a mérkőzést is.

Sharapova ismét meggyőző játékkal rukkolt elő, és nagyon úgy néz ki, hogy a többiek is tesznek arról, hogy emlékezetes legyen a 15 hónapos eltiltás utáni visszatérés. Az orosz játékos ugyanis a következő fordulóban a Roland Garros-címvédő Garbine Muguruzával találkozott volna, de a fiatal spanyolt már tegnap búcsúztatta a selejtezőből feljutó észt Anett Kontaveit. Tehát a folytatás sem tűnik kivitelezhetetlen feladatnak, és akkor talán nem korai arról beszélni, hogy az esetleges elődöntőben sem Angelique Kerber várhat rá, a címvédő ugyanis már az első mérkőzésén búcsúzott a francia Kristina Mladenovic-csal szemben.