Roland Garros 2017: Wawrinka és Nadal jutott be a döntőbe
“Stan the Man” újra varázsolt, Rafael Nadal pedig bizonyította Dominic Thiemmel szemben, hogy a Garros nem olyan terep, mint a Foro Italico.
Nagy napra virradt Párizs pénteken, ugyanis a hagyományoknak megfelelően ekkor rendezték meg a férfi egyes torna elődöntőit az év második Grand Slam-tornáján, a Roland Garroson. Pikáns párosítások alakultak ki a legjobb 4 között. A felső ágon a javulni kezdő világelső, Andy Murray (1.) és a 2015-ös bajnok, Stan Wawrinka (3.), az alsó ágon pedig a legnagyobb favorit, kilencszeres bajnok, Rafael Nadal (4.), s a legnagyobb kihívójának tartott fiatal osztrák, Dominic Thiem (6.) csapott össze.
Első elődöntő: Murray és Wawrinka pazar meccset játszott

“Stan the Man” újra varázsolt
Kép forrása: atpworldtour.com
A két klasszis tavaly is találkozott egymással ezen tornán, akkor is az elődöntőben. Akkor a skót diadalmaskodott esélyesként. Most konkrét favoritot nem lehetett megnevezni, felkészülés alapján nem nagyon lehetett arra számítani, hogy mindkettejükre ilyen hosszú menetelés várhat. Murray legjobb eredménye a salakszezonról csak egy barcelonai elődöntő volt, míg Wawrinka a Garros kezdése előtt pár nappal vétette észre magát, miután hazai pályán, Genfben újra tornát nyert. Kvalitásukat azonban a legfontosabb tornán bizonyították, megmutatták, ha nagyon kell, képesek a semmiből jobb játékot produkálni. Murray többek között Kei Nishikorit (8.) és Juan Martin Del Potrót (29.), Wawrinka pedig Fabio Fogninit (28.), Gael Monfilst (15.) és Marin Cilicet (7.) is legyőzte.
Kettejük közül azonban inkább a svájci örvendhetett jobban magabiztosságnak. Ellentétben a skóttal, játszmavesztés nélkül jutott el az elődöntőig. Wawrinka nagy szériája azonban megszakadt már egy szett után. A 2015-ös bajnok szervált az első játszmáért, de a lezárás nem sikerült. Rövidítés döntött, ahol megint lehetőssége volt 6-5-nél, nyitás mögött, megnyernie. Ezt követően viszont csak Murray nyert pontot, így 70 percnyi játék után a világelső került valamivel közelebb a győzelemhez.

Ezt a Garros-elődöntőt már Wawrinka nyerte
Kép forrása: atpworldtour.com
A meccs tendenciája egyébként az volt huzamosabb ideig, hogy Murray pontosságra, Wawrinka agresszióra törekedett. A skót a játszmákat nagyjából 10 nyerővel és 10 hibával, a svájci ugyanezekből kb. 20-20-al zárt. Minden azon múlhatott, hogy Wawrinka mennyi alkalommal hibázik. Másfél szetten keresztül a hullámvasút tetején volt a svájci, kiegyenlített, majd a harmadik játszmában break-előnybe is került, onnan azonban megint az történt, mint az első szettben újra Murray került előnybe, de ezúttal tie-break nélkül.
A találkozó hozta a maximális színvonalat. Wawrinka hatalmas ütéseivel, Murray lábmunkájával, kontráival és ejtéseivel igyekezett operálni. Csak úgy követték egymást a szemeket gyönyörködtető labdamenetek. A negyedik játszma első fele, ahogyan várni lehetett, kicsit lassabb mederben folyt, az egész játékrészben nem volt break-labda. A második felére azonban újra előjöttek a látványos labdamenetek, és így jutottak el egy újabb tie-breakhez. A negyedik szett hajrája hozta el a fordulópontot, ugyanis Wawrinka elkezdett úgy teniszezni, ahogyan azt tette a 2015-ös döntőben, mintha egy számítógépes játék karaktere lett volna. Megnyerte a tie-breaket, kiharcolva ezzel a döntőszettet, ott pedig folytatta ugyanezt a varázslatos teniszt, amire Murraynek egyszerűen válasza nem volt. Az ötödik szettben nem is tudta hozni a szerváját. A svájci teniszező aztán stílusosan, fonák-nyerővel fejezte be a meccset, és bejutott karrierje negyedik Grand Slam-döntőjébe és második Garros-döntőjébe. A 4 óra 38 perces (!) találkozó nagyon emlékezetesre sikeredett, évekig fogunk róla még beszélni!
Végeredmény: S. Wawrinka (SUI) [3] – A. Murray (GBR) [1] 6/7(6) 6/3 5/7 7/6(3) 6/1
Második elődöntő: Róma az nem Párizs

Thiem árnyékban volt, szinte szó szerint…
Kép forrása: nydailynews.com
Wawrinkáék úgy elnyújtották az első elődöntőt, hogy félő volt, Nadal és Thiem csak akkor fejezheti be még aznap a második elődöntőt, ha sima győzelem születik. Megvolt azonban az oka annak, hogy arra számítsunk, ne ez történjen. A Salakkirály a döntőbe jutást a legnagyobb kihívójának tartott fiatal osztrák ellen harcolhatta ki. Thiem ahol csak tudott, ott mindig Nadal mögött végzett a salakszezon tornáin idén, Barcelonában és Madridban is ők ketten döntőztek. Két kivétel van azonban: Monte Carlo és Róma. E kettő közül is utóbbi az említendő, hiszen ott a negyeddöntőben az osztrák szenzációs tenisszel ejtette ki Nadalt. Thiem azzal a győzelmével bizonyította kvalitásait és a tizedik párizsi sikerére pályázó spanyol legnagyobb kihívójává lépett elő. A teniszben jobban jártasak azonban helyén kezelték legutóbbi összecsapásukat, mert Nadal, ha a Roland Garroson játszik, az egy más kaszt. Egy olyan kaszt, amibe csak ő tartozik bele. Ez tudvalevő volt akkor is, mikor Thiem, most a 8 között letarolta a Suzanne Lenglen pályáról a címvédő Novak Djokovicot (2.)

Rafael Nadal 2017-ben: Két Grand Slam, két döntő
Kép forrása: ibtimes.co.in
Nadal úgy érkezett meg erre az elődöntőre, hogy karrierje eddigi legkönnyebb Garrosát játssza. A negyeddöntőig mindösszesen 22 játékot veszített el, 5 meccs alatt. Nagy kérdés volt a mostani meccsig, hogy ez a döbbenetes statisztika az ellenfelek esetleges gyengeségét, vagy Nadal elképesztő formáját igazolja-e. Péntek estére kiderült, hogy utóbbi. Ennek a Dominic Thiemnek is csak 7 játékot engedett a mallorcai. A legelső játékokban még kicsit feszültnek tűnt a spanyol, de csak idő kellett arra, hogy kellőképp bemelegedjen. Amint elérte a megfelelő “hőfokot”, semmi kétség nem fért a napi szerepleosztásokhoz. Thiem ugyan próbálta ugyanazt a játékot játszani, ami Rómában eredményesnek bizonyult, de Nadalt egyszerűen képtelen volt kikezdeni. A spanyol a harmadik szettben már játékot sem veszített el, és bejutott a döntőbe, Párizsban 10., Grand Slam-tornán 21. alkalommal.
Végeredmény: R. Nadal (ESP) [4] – D. Thiem (AUT) [6] 6/4 6/3 6/0
Stan Wawrinka és Rafael Nadal jutott be tehát 2017-es Roland Garros férfi egyes döntőjébe. Grand Slam-torna fináléjában már találkoztak egymás ellen: három éve Melbourneben a svájci nyert, aki azóta minden Slam-döntőjét megnyerte, még egyet itt, Párizsban. Nadal makulátlansága azonban még komolyabb: 9 Garros-döntőből 9-t meg is nyert. Hogy kinek marad 100%-os a mérlege, az vasárnap 15 órától derül ki. Addig is jelentkezni fogunk egy nagyobb hangvételű beharangozóval, amilyet egy ilyen fontos mérkőzés megérdemel…
A kiemelt kép forrása: si.com és twitter.com