ATP Stuttgart, s-Hertogenbosch: Nemzetiségi rangadók lesznek az elődöntőkben
A füves pályás szezon nyitótornái a végjátékhoz érkeztek. Cilic, Pouille és a Zverev-testvérek is versenyben vannak még.
Múlt hét vasárnap, ahogy véget ért a Roland Garros döntője, úgy véget ért a salakszezon is. Másnap már a másik, szélsőséges borításon, a füvön játszottak mérkőzéseket az ATP World Tour versenyzői. A Wimbledonra való felkészülést két 250-es torna nyitotta, a németországi Stuttgartban és a hollandiai s-Hertogenboschban.
Stuttgart

Mischa Zvereven már nem fogott ki Tommy Haas
Kép forrása: tennisworldusa.com
Ezt a tornát várták a legjobban, Roger Federer (1.) visszatérése miatt, de a svájci zseni már az első meccsén kikapott jó barátjától, a veterán német, Tommy Haastól. Az idén visszavonuló 39 éves teniszező azzal a sikerrel a negyeddöntőbe jutott be, ahol honfitársával, Mischa Zverevvel (6.) mérkőzött meg. A világranglista jelenlegi 302. helyezettje nem tudott már újabb meglepetést okozni. Balkezes

Pouille három különböző borításon is elődöntőzik idén
Kép forrása: livetennis.com
ellenfele két 6/4-es szettben győzte le az Indian Wells-i torna igazgatóját. Mischa Zverev a döntőbe jutásért egy másik balkezes teniszezővel, Feliciano Lopezzel játszik. A spanyol játékos szetthátrányból fordítva, 6/7(4) 6/3 6/4-re győzte le a korábbi wimbledoni döntőst, a cseh Tomas Berdychet (3.).
A másik ágon francia házi-rangadó lesz az elődöntő. Lucas Pouille (4.) a Jan-Lennard Struff elleni szenzációs meccslabda hárításból látszólag nagy erőt merített, mert a következő körben egy újabb németet, Philipp Kohlschreibert győzött le, aki ráadásul mindig jobban játszik kicsit hazai közönség előtt. Az ígéretes jövő előtt álló francia 6/4 2/6 6/3-ra nyert. Benoit Paire-rel játszik majd, aki a Grigor Dimitrovot búcsúztató Jerzy Janowiczot ejtette ki egy sima és egy szoros szettben (6/1 7/6(4)).
s-Hertogenbosch

Mindkét Zverev-fivér elődöntőzik a héten
Kép forrása: twitter.com/hashtag/zverev
Hollandiában nagyon elégedettek lehetnek a rendezők, ugyanis az első 4 kiemelt jutott be az elődöntőbe. Az ifjabbik Zverev, Alexander (2.) a szerencsés vesztesként főtáblára jutó Julien Benneteau-t búcsúztatta 6/0 6/4-gyel. A luxemburgi Gilles Müller (4.) vár majd rá a 4 között, aki a budapesti döntős, Aljaz Bedene ellen bizonyult jobbnak három szettben (6/3 3/6 6/4).
A felső ágon amellett, hogy szintén a legerősebb párosítás alakult ki, ez egy horvát belharcot eredményez. Marin Cilic (1.) és Ivo Karlovic (3.) fog ugyanis összecsapni a fináléért. Cilic a kanadai Vasek Pospisilt győzte le 6/3 7/5-re, Karlovic pedig a selejtezős, fiatal orosz Danil Medvedevet két 6/4-es szettben.
A kiemelt kép forrása: atpworldtour.com