Győzelemmel debütált Eastbourne-ben Novak Djokovic
A korábbi világelső szerb teniszező olyan helyen versenyez a héten, ahol még sohasem járt karrierje során.
Novak Djokovic (1.) a Dominic Thiem elleni Roland Garros-fiaskó következtében a 4. helyig csúszott vissza a világranglistán. Ezt a pozíciót utoljára 2009-ben (!) foglalta el, a rég nem tapasztalt “mélypont” azonban nem töri meg a lendületét, nagy erővel készül a következő Grand Slam-tornára, Wimbledonra. A nagy sztárokkal ellentétben nem a füves szezon első vagy második hetén ragadott ütőt, hanem londoni verseny előtt egy héttel, Eastbourne-ben, ahol még korábban soha nem játszott. A tervek alapján az első meccsét kedden tudta volna le a kanadai Vasek Pospisil ellen, de a jó öreg angol időjárás 13 pont után félbeszakította a játékot és végül az egész játéknapot felfüggesztették. Szerdára azonban már jobbak lettek a körülmények és ezt a meccset sikerült befejezni. “Nole” két szettben diadalmaskodott, 6/4 6/3-ra, 87 perc alatt, mindössze három break-labda hárítására kényszerülve. Győzelmével a negyeddöntőbe jutott be, amit az amerikai Donald Young ellen fog játszani. A többi három párosítás még várat magára, mert aztán az eső megint felfüggesztette a programot. Djokovicon kívül egyébként ott van még a résztvevők között Gael Monfils (2.), John Isner (3.), a címvédő Steve Johnson (4.), vagy éppen Mischa Zverev (6.).
A hét másik tornája: Antalya
Idéntől Törökország egyik legnagyobb üdülőterületére is jut egy füves pályás tenisztorna. A leghíresebb induló az osztrák Dominic Thiem (1.) volt, de váratlanul és nagyon simán kikapott első meccsén. A rendezők nagy kárára azonban a többi kiemelt is szinte üzemszerűen esett ki eddig a tornáról, név szerint: Paolo Lorenzi (2.), David Ferrer (4.), Viktor Troicki (6.), Borna Coric (7.), Martin Klizan (8.). Csak Fernando Verdasco (3.) van már versenyben, aki a legnagyobb esélyessé lépett elő. Jó tornát foghat még ki az olasz Andreas Seppi, aki a spanyollal összekerülhet egy esetleges elődöntőben az alsó ágon, a felső ágon pedig a ciprusi Marcos Baghdatist segítheti rutinja egy tornadöntőhöz, vagy akár többhöz is.
A kiemelt kép forrása: sports.yahoo.com