ATP: Djokovic-egy sima, egy szoros
Novak Djokovic félig-meddig nehézségek nélkül, de már készülhet Eastbourneben az elődöntőre. Lássuk mi történt a két Wimbledon előtti utolsó füves pályás verseny csütörtöki játéknapján.

Djokovic már elődöntős Eastbourneben
Kép forrása: bbc.co.uk
Novak Djokovic a Roland Garroson párosban finalista Donald Young ellen ragadott ütőt. Az első szettben Donald Young 2-2-ig tudta tartani a lépést, majd az egykori világelső hamar és könnyedén vezetéshez jutott. A második játszmában az amerikai játékosnak minden lehetősége meg lett volna, hogy kiharcolja a döntő játszmát. 5-3-nál a szett megnyeréséért adogathatott, 5-4-nél fogadóként játszmalabdája és a rövidítésben szintén fogadóként játszmalabdához jutott, azonban minden kevésnek bizonyult. Győzött Djokovic rutinja, a szerb az elődöntőben az orosz Daniil Medvedeevvel csap össze.
A másik elődöntőben francia házi rangadót, Richard Gasquet-Gael Monfils összecsapást rendeznek. Gasquet Halle után ismét a legjobb 4 között teniszezhet, miután két játszmában legyőzte az amerikai hórihorgas John Isnert. Gael Monfils az elődöntőbe jutásért Bernard Tomicot múlta felül.

Sugita pályafutása első ATP döntőjére készülhet
Kép forrása: atpworldtour.com
Antalyában miután teljes mértékben felfordult minden, búcsúzott az egyedüliként versenyben lévő kiemelt játékos is. Fernanfo Verdasco ugyanis az idei torna alakulását nézve nem túl meglepő módon kikapott Adrian Mannarinotól. A francia játékos az elődöntőben az olasz Andreas Seppivel találkozik majd. A tegnapi játéknapon véget ért az indiai Ramanathan menetelése, akit a japán Yuichi Sugita állított meg. Sugita az elődöntőben Marcos Baghdatissal találkozott, akit reggel legyőzött, miután a ciprusi a döntő szettben 4-1-es hátránynál feladta a találkozót.
Kiemelt kép forrása: atpworldtour.com