Wimbledon 2017: Meglepetések nélkül a felső ágon

A tegnapi játéknap nem tartogatott óriási fordulatokat. Andy Murray és Rafael Nadal is gond nélkül továbbjutott.

Murray könnyen győzte le Brownt
Kép forrása: dailyexpress.co.uk

Andy Murray érdekes találkozó elé nézett, hiszen a német Dustin Brown ezen a borításon tud meglepetéseket okozni. Ez azonban nem az a nap volt, ahol a világelső újabb meglepő vereségbe szaladna bele, végig kézben tartotta a mérkőzést. Az első játszmában a lehető legjobbkor nyerte el ellenfele adogatását, majd a következő két játszmában már ennyi esélye sem volt Brownnak. Murray első adogatásai mögött nagyon magabiztosnak bizonyult és ami a lényegesebb sokkal kevesebbet rontott a hálónál. A címvédő 6/3 6/2 6/3-as sikerrel jutott a harmadik fordulóba, ahol Fabio Fognini vár rá.

Nadal eddig még játszmaveszteség nélkül menetel
Kép forrása: bbc.co.uk

A center pálya utolsó mérkőzésén Rafael Nadal a párosban Roland Garros döntős Donald Younggal mérkőzött meg. Nadal Grand Slam tornán 8 mérkőzés óta nem veszített szettet és ez a sorozat tegnap este 9-re nőtt. Az amerikai az első játszmában nagyon bánhatta, hogy első adogatását 40-15-ről bukta el, hiszen Nadal csupán saját adogatásai megnyerésével hozta ezt a felvonást. Young az első szerváját a második szett elején is hasonlóan elvesztette, itt azonban nem kapott ennyi esélyt, hiszen Nadal 3-1-nél újra breakelt és nagyon könnyedén 2-0-ás előnyhöz jutott. A harmadik játszmában 3-3-nál azt gondolhattuk, hogy ez a Nadal break véglegesen véget vethet a találkozónak. Young azonban nem adta fel és egy netsről továbbpattanó labdával az utolsó pillanatban visszajött. Sokáig ezután viszont nem tudott versenyben maradni, hiszen Nadal újra elnyerte az adogatását, majd kiszerválta a mérkőzést. Nadal rettentően agresszív volt és sokat ment sikeresen a hálóhoz. A következő körben az orosz Karen Kachanovval játszik.

A játéknapon csupán egy kisebb meglepetés történtek. Kiesett a stuttgarti bajnok Lucas Pouille, akit a korábbi Wimbledoni elődöntős Jerzy Janowicz búcsúztatott. A nagyobb nevek közül Marin Cilic, Jo-Wilfried Tsonga és Kei Nihikori is a legjobb 32 között van már.

A mai napon pályára lép ismét Roger Federer és Novak Djokovic is. A csütörtöki nap egyik rangadója a Grigor Dimitrov-Marcos Bagdhatis találkozó lesz, valamint a Dominic Thiem-Gilles Simon összecsapás is tartogathat izgalmakat.

Az alábbi linken megtalálható a tegnapi játéknap összes eredménye: http://www.wimbledon.com/en_GB/draws/index.html?event=MS

Kiemelt kép forrása: bbc.co.uk

Livescores