Teniszvilag.com - hírek, érdekességek a tenisz világából

Wimbledon 2017: Ez vár ránk a hölgyeknél

Az első hét letelt, a két legnagyobb esélyes búcsúzott, a még versenyben lévő tizenhat játékosból bárki megnyerheti a versenyt.

A brit szurkolok izgatottan várhatják a torna második hetét, hiszen Andy Murray mellett egy másik hazai játékosért is szoríthatnak Wimbledonban. Pontosan 40 évvel Virginia Wade győzelme után Johanna Kontától várják, hogy a Center pályán elhódítsa a női győztesnek járó salátás tálat. Erre minden esélye megvan a hatodik helyen kiemelt Kontának, aki a nyolc közé jutásért a francia Caroline Garciával találkozik. Konta jelenlegi formája elég lehet a végső győzelemre is, de a mezőny annyira kiegyenlített, hogy a legtöbb esetben alighanem az éppen aznapi forma fog dönteni.

A hazai játékos mérkőzése mellett két további összecsapásra is érdemes lesz odafigyelni. A második helyen kiemelt Simona Halep valószínűleg még mindig a Roland Garros-on elbukott finálé hatása alatt van, de ha valamikor, akkor a nagy visszatérő, a volt világelső Victoria Azarenka ellen bizonyíthat magának, és a közönségnek. Az esélyek a román győzelmét ígérik, de a füves borítás inkább Azarenka játékának kedvez.

Az előző két év finalistája feszül egymásnak a tábla legtetején. A világelső Angelique Kerber és a spanyol Garbine Muguruza idei eredményei messze elmaradnak a várakozástól, de ebben a kiegyenlített mezőnyben mindenképpen a végső győzelemre is esélyesek között kell őket említeni. Érdekesség, hogy a két játékos első három mérkőzését a spanyol, míg a legutóbbi négy összecsapásukat a német hölgy nyerte.

A nyolcaddöntők párosításai:

Kerber – Muguruza
Radwanska – Kuznetsova
Rybarikova – Martic
Vandeweghe – Wozniacki
Konjuh – V. Williams
Ostapenko – Svitolina
Konta – Garcia
Azarenka – Halep