ATP Bastad: Ez a győzelem már nagyon kellett!

Bastadban a finálét rendezték. A döntőben végül a klasszikus salakpályás játékos nyert, David Ferrer legyőzte Alexandr Dolgopolovot. 

Ferrer és Dolgopolov egymás elleni harca 2010-ig nyúlik vissza, de az első idők után már nem hozott olyan nagy csatákat. Az utóbbi években már megszokássá vált, hogy valamelyikük két szettben nyeri az aktuális találkozót. Ha ezt a statisztikát számszerűen nézzük, Ferrer a találkozó előtt 9-4-re vezetett, azonban a visszavágásra mégis neki volt oka. Az utolsó meccset Rio de Janeiróban az ukrán nyerte két szettben.

Ferrer 2015 után nyert újra tornát
Kép forrása: atpworldtour.com

A mérkőzés break labdák hárításával kezdődött. Dolgopolov első adogatásánál egy break labdával kellett szembenéznie, Ferrer egy elképesztően hosszú játékban pedig négy break lehetőség semlegesítésével tudta szerváját hozni. Egy ideig nyugodt csönd, majd ezt Ferrer törte meg. A spanyol játékos higgadt tenisze kifizetődőnek bizonyult és 6/4-el vezetéshez jutott. Ferrer ezek után is pontosan tudta, mi kell az ukrán játékos kizökkentéséhez. Folytatta azt a játékát, ami salakon hasznos és ebből Dolgopolov rengeteget hibázott. Ferrer 5-1-re ellépett és Dolgopolov hiába küzdötte magát vissza 5-4-ig, ellenfele a hetedik mérkőzés labdáját már kihasználta.

Ferrernek ez a győzelem már nagyon időszerű volt. Az év elején nem is ment neki igazából a játék, ráadásul 2015 óta nem nyert tornát. A spanyol ezzel a diadalával pályafutása 27. egyéni tornagyőzelmét könyvelhette el.

 

A hozzászólások le vannak zárva.