ATP 500 – beharangozó: Washington
Jön a US Open Series első komolyabb versenye Thiemmel, Dimitrovval, Raoniccsal vagy még például Nishikorival.
A Citi Open hagyományosan a US Open Series első olyan versenye, ahol már megjelennek teniszezők a top 10-ből. Idén a szűk elitből Dominic Thiem (1.), Kei Nishikori (2.), és Milos Raonic (3.) lesz ott az USA fővárosában, rajtuk kívül még viszont Grigor Dimitrov (4.) és a címvédő Gael Monfils (6.) játékát is megcsodálhatják a nézők, nem beszélve a korábbi háromszoros bajnok Juan Martin Del Potroról (13.) sem.
Thiem a legjobb 16 között a dél-afrikai Kevin Andersonnal (15.) mérkőzhet meg. Az osztrák teniszező negyedébe sorsolták be Monfilst, aki a kiemelés alapján a legesélyesebb arra, hogy Thiemmel mérkőzzön meg az elődöntőért, a franciának azonban jó eséllyel egy körrel hamarabb még Mischa Zverevvel (12.) is kell játszania. A felső ágra került a 2014-es bajnok Raonic is, neki a 16 között Ryan Harrison (16.) juthat, a negyeddöntőben pedig John Isner (9.) vagy Jack Sock (8.).
Az alsó ág legfelső negyedébe került Grigor Dimitrov (4.), akinek a sorsolása nehézre sikeredett. Eleve Hyeon Chung vagy Kyle Edmund lesz az ellenfele, a legjobb 8 között pedig Alexander Zverev (5.) vagy Nick Kyrgios (10.) lehet, s a két kör között pedig jó eséllyel Steve Johnson (14.) A legalsó negyed is kiélezettnek tűnik, rögtön a 16 között összefuthat két korábbi bajnok, Nishikori és del Potro. A lehetséges párharc győztese pedig a papírforma alapján Gilles Müllerrel (11.) vagy Lucas Pouille-jel (7.) találkozhat a negyeddöntőben.
A torna sorsolása megtalálható itt.
A kiemelt kép forrása: tradeoftennis.com