US Open 2017 – férfiak: Tető alatt továbbjutott Rafa Nadal

A régi-új világelső nehézkesen kezdett szerb ellenfelével szemben, de a kiharcolt első játszma után már oktatott.

Flushing Meadows kétszeres bajnoka (2010, 2013), Rafael Nadal (1.) lett az első továbbjutója a férfi egyes második játéknapjának. A spanyol teniszező szerencsés embernek mondhatja magát, mert 60 vetélytársával ellentétben ő kedden le tudta játszani a soros mérkőzését. A temérdek versenyző az Arthur Ashe Stadionon kívül “maradt”, ahol a szervezők nem tudnak védekezni az eső ellen, ami annyi ideig fog tartani, hogy AZ ÖSSZES MÉRKŐZÉST ELTÖRÖLTÉK KEDDEN, leszámítva persze a befedhető centerpályára kiírt párosításokat.

A Salakkirály a szerb Dusan Lajovic ellen kezdte meg New York-i szereplését. A nagy tömeg és a zajos légkör még egy 15-szörös Grand Slam-bajnokot is visszatartott játéka legjobbjától. Lajovic nagyon bátran teniszezett, egykezes fonákjával gyakran meglepte a spanyolt. Break-előnybe került a szerb, amit aztán meg is duplázhatott volna, de nagyobb fórja nem lett. A fordulópont szinte forgatókönyvszerűen következett be, pont, mikor Lajovic az első játszmáért adogatott. Nadal visszaküzdötte magát 4/5-nél, majd egy szoros rövidítésben megnyerte az első szettet. Innentől kezdve már minden a papírforma alapján alakult, a szerb messze elmaradt attól a bevállalós játéktól, amit a mérkőzés elején nyújtott, ez pedig annak volt köszönhető, hogy Nadal fokozatosan visszaszerezte a magabiztos győzelemhez szükséges lendületét. A mérkőzés végül 2 óra 20 perces lett, de még a küszködős első szett ellenére is elmondható, hogy gond nélkül továbbjutott. A 64 között a japán Taro Daniellel, vagy az amerikai Tommy Paullal találkozik.

Végeredmény: R. Nadal (ESP) [1] – D. Lajovic (SRB) 7/6(6) 6/2 6/2

A második napnak csak két továbbjutója lesz, a legközelebbi férfi egyes mérkőzés magyar idő szerint éjszaka lesz Roger Federer (3.) és az amerikai Frances Tiafoe között.

A kiemelt kép forrása: si.com

A hozzászólások le vannak zárva.