US Open 2017: Úton az Anarchia felé

Most Tomas Berdych és Grigor Dimitrov esett ki az év utolsó Grand Slam-én, de Federer és Nadal is megszenvedett, jóval alacsonyabban rangsorolt ellenfeleivel szemben – minden, ami a férfi egyes csütörtöki napján történt.

Sem a kiemelés, sem a világranglistás helyezés nem mérvadó idén Flushing Meadowsban. A 2009-es bajnok, Juan Martin Del Potro (24.) azonban nem veszített szettet a kiemeltek közül. „Tandil Tornya” a selejtezőből feljutó spanyol Adrian Menendez-Maceirast búcsúztatta magabiztosan, és készülhet harmadik fordulós mérkőzésére a szintén spanyol Roberto Bautista Agut (12.) ellen, aki szintén szett veszteség nélkül jutott tovább, ő Dustin Brownt győzte le.

A nap sztárjainak azonban korántsem volt ennyire felhőtlen a csütörtökjük. Előbb Roger Federer (3.) lépett pályára, régi jó ismerőse, Mikhail Youzhny ellen, aki ugyan már nem tudja megközelíteni azt a szintet, mint 7 és 11 éve, mikor itt elődöntőzött, de versenyzői mentalitása továbbra is arra motiválja, hogy folytassa teniszező karrierjét. A svájci 6/1-es kezdése után sokan azt hitték, hogy az ötszörös bajnoknak ez egy rutin gyakorlat lesz, de a tinédzser Frances Tiafoe után, most a veterán orosz ellen is belebonyolódott egy ötszettes mérkőzésbe. A magabiztos kezdés után nagyon bizonytalanul játszott, ami hátproblémáinak volt első sorban köszönhető. Fogadóként és adogatóként is sebezhetővé vált, ennek következtében egy megnyert tie-breakkel és egy szoros szettel Youzhny megfordította a mérkőzés állását. Az orosz sem volt azonban ereje teljében, és a negyedik szettől fokozatosan felőrölte őt Federer, aki az ominózus ponttól már csak egy alkalommal adott át ellenfelének adogató játékot. A 20. GS-győzelmére törő teniszező 3 óra 11 perc alatt jutott tovább és a következő fordulóban a spanyol Feliciano Lopezzel (31.) játszik, aki honfitársát, Fernando Verdascot búcsúztatta.

Megint a rajttal volt gondja Nadalnak
Kép forrása: eurosport.com

Helyi idő szerint este aztán Rafael Nadalnak (1.) is váratlanul nehéz dolga akadt. A világelső ellenfele a 24 éves japán, Taro Daniel volt, akit ezen a héten az ATP World Tour a 124. helyen jegyez világranglistáján. A mérkőzés nagyjából első 60 percében azonban semmiféle különbség nem mutatkozott meg a pályán. Nadal az első szettben eltékozolta break-lehetőségeit, ami a hajrában bosszulta meg önmagát és Daniel tudott kétjátéknyi különbséget kiharcolni. A japán, miután a nyitójátszmát kiszerválta, a másodikat is remekül kezdte, mi több, szett- és break-előnyért adogathatott. Igen ám, de pont innentől kezdve fordult meg a mérkőzés. Nadal elkerülte az újabb hátrányt és az erőviszonyok újra a realitást tükrözték. A meccs hátralevő részében már fogadóelőnyhöz csak a legutolsó játékban engedte a japánt, de végül magabiztosan fejezte be a mérkőzést, 2 óra 56 perc alatt. A legjobb 16 közé jutásért az argentin Leonardo Mayerrel mérkőzik meg.

Újabb nap, mikor egy tini ejt ki egy top 10-es kiemeltet
Kép forrása: indianexpress.com

Nem járt azonban sikerrel Grigor Dimitrov (7.) és Tomas Berdych (15.) csütörtökön. Cincinnati idei bajnokát az orosz tinédzser, Andrey Rublev ejtette ki három játszmában, míg a cseh teniszező New Yorki szereplésének Alex Dolgopolov vetett véget. Berdych számára pedig jól indult a kezdés, megnyerte az első szettet, innen azonban fordítani tudott az ukrán, még aránylag könnyedén is. A nap többi kiemeltje viszont vette az előttük álló akadályt, ki így, ki úgy. Gael Monfils (18.) és David Goffin (9.) a nehezebb utat választották, öt szettet játszottak. Előbbi 3, utóbbi 4 óránál is többet töltött a pályán a második fordulóban. A nyolcaddöntőbe jutásért pont egymás ellen fognak majd megküzdeni. Dominic Thiemnek (6.) is meggyűlt azért a baja, az osztrák ugyan csak egy játszmát veszített el a fiatal amerikai, Taylor Fritz ellenében, de mind a négy játékrész nagyon szoros volt. Hasonló arányban nyert a francia Adrian Mannarino (30.) is, aki az osztrák ellenfele lesz a következő fordulóban. A legkönnyebb dolga a Murray visszalépése után kiemeltté váló Philipp Kohlschreibernek (33.) volt: gyakorlatilag két szett után továbbjutott, miután a kolumbiai Girlado feladta a meccset.

A játéknap eredményei

R. Federer (SUI) [3]M. Youzhny (RUS)6/1 6/7(3) 4/6 6/4 6/2
R. Nadal (ESP) [1]T. Daniel (JPN)4/6 6/3 6/2 6/2
A. Rublev (RUS)G. Dimitrov (BUL) [7]7/5 7/6(3) 6/3
D. Thiem (AUT) [6]T. Fritz (USA)6/4 6/4 4/6 7/5
J. M. Del Potro (ARG) [24]A. Menedez-Maceiras (ESP)6/2 6/3 7/6(3)
G. Monfils (FRA) [18]D. Young (USA)6/3 6/7(3) 6/4 2/6 7/5
A. Dolgopolov (UKR)T. Berdych (CZE) [15]3/6 6/1 7/6(5) 6/2
A. Mannarino (FRA) [30]B. Fratangelo (FRA)6/3 6/7(4) 6/1 6/2
J. Milman (AUS)M. Jaziri (TUN)6/1 7/6(1) 6/1
D. Goffin (BEL) [9]G. Pella (ARG)3/6 7/6(5) 6/7(2) 7/6(4) 6/3
V. Troicki (SRB)S. Travaglia (ITA)7/6(6) 7/5 6/0
P. Kohlschreiber (GER) [33]S. Giraldo (COL)6/2 6/1 3/0 RET.
F. Lopez (ESP) [31]F. Verdasco (ESP)6/3 6/2 3/6 6/1
L. Mayer (ARG)Y. Sugita (JPN)6/7(3) 6/4 6/3 6/4
D. Dzumhur (BIH)C. M. Stebe (GER)4/6 6/4 6/0 6/1
R. Bautista Agut (ESP) [12]D. Brown (GER)6/1 6/3 7/6(3)

Pénteken az alsó ágon is ki fog alakulni a legjobb 32 mezőnye. Pályán lesz a 2014-es bajnok Marin Cilic (5.), John Isner is, illetve az egyre nagyobb figyelmet követelő kanadai tini Denis Shapovalov is.

A kiemelt kép forrása: sportingnews.com

A hozzászólások le vannak zárva.