Teniszvilag.com - hírek, érdekességek a tenisz világából

US Open 2017: A káosz, ami továbbra is uralkodik New Yorkban

Véget ért az urak versenyében az alsó ág harmadik fordulója. A kisebb meglepetések sorába most egy korábbi US Open bajnok esett áldozatul.

Schwartzman elbúcsúztatta az alsó ág legmagasabban rangsorolt kiemeltjét
Kép forrása: usopen.org

Hamar nagy csatára került sor. Marin Cilic ugyanis a mostanában kemény pályán jobb formát mutató Diego Schwartzmannal csapott össze. A mérkőzés elején mind a két játékosnak meg voltak a lehetőségei, hogy break előnybe kerüljön. Ami nem jött össze korán, az Cilicnek 3-2-nél sikerült. A szettet azonban csak úgy tudta megnyerni, hogy elbukta 5-3-nál saját adogatását, majd elvette az argentinét. A második játszma nagy önbizalmat adott Schwartzmannak. A szett közepétől ő teniszezhetett fórban, de az utolsó pillanatban nem tudott kiegyenlíteni, majd két gammel később mégis. Megindult Schwartzman, és Cilic folyamatosan hátrányokból teniszezett, aminek eredményeképpen elveszítette a harmadikat, majd a negyedikben már 5-2-je volt Schwartzmannak. Cilic egy break hátrányból még visszajött, de kettőből már nem tudott. Schwartzman egy majdnem 3 és fél órás csatában végül négy játszmában búcsúztatta a 2014-es bajnokot.

Zverev klasszikus játékára nem volt ellenszere Isnernek
Kép forrása: usopen.org

A nap legjobban várt találkozóját este rendezték meg John Isner és Mischa Zverev között. Nem igazán lehetett sejteni, hogy az amerikai, ráadásul hazai közönség előtt nem tud zavart kelteni rutinos német vetélytársában. De hát a tenisz már csak egy ilyen sport, az idősebb Zverev testvér a fontos pillanatokban rendkívül koncentrált és összeszedett teniszt produkált, így nem csoda, hogy Isner nem tudott elvenni tőle egyetlen-egy szettet sem. Zverevnek emellett az adogatását sem tudta egy lehetőségtől eltekintve megközelíteni Isner. Mischa Zverev már a negyedik fordulóban teniszezhet, ahol a Radu Albottal szintén három szettben elbánó Sam Querrey lesz az ellenfele.

A mai napon ismét Nadalékon a sor. Vajon megszorítják-e az előző meccsnél is jobban, robbant-e egy erőteljesebbet az eddig harmatosan teniszező Roger Federer? Ki nyeri a rangadókat: Bautista vagy Del Potro, Goffin vagy Monfils? Délután 5 órakor kezdés, minden kérdésre hamarosan választ kapunk.