Teniszvilag.com - hírek, érdekességek a tenisz világából

Babos Timi: Két döntő, egy trófea

2017. szeptember 18.
by cort

A magyar Davis-kupa csapat mellett Babos Tímea is kitett magáért az előző héten, Timi a Quebec City-ben zajló WTA International tornán egyesben és párosban is döntőt játszhatott.

A harmadik helyen kiemelt magyar játékos először egyesben lépett pályára a 250 ezer dolláros quebec-i tornán, ahol a hetedik helyen rangsorolt Alison Van Uytvanck-kal találkozott. Az első játszmában sokáig fej-fej mellett haladtak a hölgyek, és a szett végén Timi örülhetett, 6-5 után lebreakelte belga ellenfelét, és 50 perc után lépéselőnyre tett szert. A második felvonás is sokáig szorosan alakult, de 2-2 után ezúttal Van Uytvack tudott breakelni, ami elegendőnek bizonyult a szett megnyeréséhez. A döntő játszma sajnos már nagyon sima volt, a belga játékos villámgyorsan 4-0-ás előnyre tett szert, ahonnan már nem volt vissza, és 2 óra 10 perc alatt bezsebelte karrierje első tornagyőzelmét, és győztesnek járó 280 ranglista pontot, valamint a 43 ezer amerikai dollárt.

A. Van Uytvanck (belga, 7.) – Babos T. (magyar, 2.) 5-7 6-4 6-1

Természetesen Timi sem távozott üres kézzel, sőt, Timi Andrea Hlavackova oldalán megnyert a páros
Timi és cseh társa első kiemeltként vágott neki a tornának, és a döntőben is magabiztos győzelmet arattak a Bianca Andreescu, Carson Branstine kanadai kettős ellen. Babosék ezzel idei második tornagyőzelmüket aratták, ezzel életben tartva a szingapúri világbajnokságra valo kijutást.

Babos T., A. Hlavackova (magyar, cseh 1.) – Bianca Andreescu, Carson Branstine (kanadai) 6-3 6-1