Címet védett Del Potro Stockholmban

„Tandil tornya” idén is veretlen maradt a svéd fővárosban, akár még a londoni VB-re is eljuthat.

Múlt héten három fedett pályás, 250-es tornát rendeztek az ATP World Touron, ezek közül kétség kívül a stockholmin alakult ki a legminőségibb finálé. Két korábbi bajnok, két nagy tudású teniszező mérkőzött meg a végső győzelemért. Az egyik résztvevő az argentin Juan Martin Del Potro (4.) volt, a torna címvédője, a másik pedig a bolgár Grigor Dimitrov (1.), aki 2013-ban nyerte meg a versenyt, egy évvel később pedig a döntőig jutott.

Nagy hajrával még odaérhet a londoni VB-re is
Kép forrása: livetennis.com

A Cincinnati Masters idei bajnoka első kiemelthez méltóan menetelt a korábbi fordulókban: szettveszteség nélkül győzte le Jerzy Janowiczot, Mischa Zverevet (5.), majd Fabio Fogninit (6.). A bolgár nem hagyta Kínában jó formáját, ahol két hét alatt kétszer is döntőjátszmára kényszerítette a világelső Rafael Nadalt.
Del Potro ezzel szemben egy szettet elveszített a Fernando Verdasco (8.) elleni elődöntőben, viszont csak a balkezes spanyol állította komoly feladat elé a US Open 2009-es bajnokát.

Nem megy Dimitrovnak Stockholmban az argentin ellen
Kép forrása: reuters.com

Az előzmények alapján Dimitrovot kiáltották volna ki esélyesnek, e találgatáshoz pedig még az a tény is hozzá segíthetett, hogy a bolgár két hete Pekingben, és augusztusban Cincinnatiben is legyőzte az argentint. Van azonban pont erről a tornáról is egy egymás elleni meccsük: tavaly egy fordulóval hamarabb találkoztak össze és Del Potro nyert 6/4 7/5-re.

Hiába a kínai és az amerikai összecsapás idénről, a stockholmi terep valami olyan faktor lehet kettejük közt, ami mindenféle előzetes eredménytől függetlenül az argentin malmára hajtja a vizet. Del Potro ezt a döntőt a tavalyi elődöntőnél is simábban nyerte meg Dimitrovval szemben. Ahogyan Shanghaiban a Federer elleni meccsen, most is nagyon jól használta ki az adogatásait, irányította vele a labdameneteket: ütött 9 ászt és mindössze 4 break-labdához engedte ellenfelét, ezeket pedig hárította is. Mindemellett a fogadásoknál is jobban teljesített: a bolgár szerváinál a pontok 39%-át nyerte meg. Ennek kivonata három adogatás elvétel lett a meccs egészében. A találkozó 83 percig tartott.

Végeredmény: J. M. Del Potro (argentin, 4.) – G. Dimitrov (bolgár, 1.) 6/4 6/2

A rendkívül nagy népszerűségnek örvendő Del Potro karrierje 20. tornagyőzelmét aratta az ATP World Touron. 105 045 euróval lett gazdagabb, de aminek jobban örülhet az az, hogy a megszerzett 250 ranglistaponttal elérhető közelségbe került a londoni VB-re való kijutás. Mindössze 470 egységre van az utolsó kvalifikációs helyen álló Pablo Carreno Bustától. A „nyolcas tornáig” már csak két versenyen vesznek részt: egy 500-ason – Bécs, illetve Bázel -, és a párizsi 1000-en. Az aktuális formát elnézve pedig jó esélyei vannak az argentinnak arra, hogy ledolgozza a spanyollal szembeni hátrányát. Mondjuk hasonló álmokat dédelgethet a friss Antwerpeni bajnok, Jo-Wilfried Tsonga , a US Open idei döntőse, Kevin Anderson, és az amerikai Sam Querrey is.

A kiemelt kép forrása: sportinglife.com

A hozzászólások le vannak zárva.