Nitto ATP Finals: Nadal kikapott, majd befejezte a szezont
David Goffin karrierje során először győzött le világelsőt, aki mégsem lett egészséges az évadzáró tornára.
Hétfőn a „Pete Sampras-csoport” is elkezdte az év legjobb 8 teniszezőjét felvonultató ATP Finals-t a londoni O2-Arénában. Grigor Dimitrov (6.) és Dominic Thiem (4.) után a világelső Rafael Nadal-on (1.) és a belga David Goffin-en (7.) volt a sor, hogy elkápráztassák a közönséget. A spanyol ranglistavezető azok után lépett újra teniszmérkőzésen pályára, hogy két hete a Párizsi Masters-tornán visszalépett a negyeddöntőtől térdsérülés veszélye miatt. Érdekes előzmények övezték a két teniszező egymás elleni harmadik mérkőzését, hiszen Goffin sem teljesen egészségesen intett búcsút a Bercy-csarnoknak, egyes híresztelések szerint.
Az első szett végül azt is láttatta, hogy két, csúcsformájuktól messze álló teniszező nézett farkasszemet egymással. Mind a ketten több hibát ütöttek, mint nyerőt, a különbség azonban meglepetésre Goffin-nél volt kisebb: 15-19, Nadal-nál ugyanez a mutató 6-16-ra végződött. A támadó szándék aztán annak ellenére igazolta a belgát, hogy ugyan kétszer elvette Nadal szerváját, de egyik nyertes fogadójátékot sem követte a break-előny tartós fenntartása. A nyitójátszma rövidítéssel ért véget, ami ugyanolyan hektikus volt, mint a szett addig lejátszott 12 játéka. A forgatókönyv is szinte ugyanaz volt, csak kisebb egységekre lebontva: Goffin mini-break-előnyt harcolt ki, amit nem tudott véghez vinni, mégis ő örülhetett a végén. 56 perc alatt nyerte meg első játszmáját a Salakkirály ellen.

Nadalt fájdalmak gyötörték, ezt pedig nem is tudta leplezni a meccs alatt
Kép forrása: uk.reuters.com
A második szett első fele mondhatni, szolidan telt el. Az első hét játékban nem lettek megszorongatva az adogatók, azután azonban következett az első játszmához hasonló hullámvasút, csak sokkal meredekebb lejtőkkel és emelkedőkkel. 4/3-as vezetésnél Goffin el tudta venni Nadal szerváját és adogathatott a győzelemért, ennek kapujában azonban a belga megremegett és nem sikerült a befejezés. Ugyanerre lehetősége volt a következő játékban is, fogadóként meccslabdához jutott, de attól a pillanattól fogva Nadalt, mintha elvágták volna: a tét hatására a világelső nagyon látványos teniszt kezdett el játszani. Amikor újra a meccsben maradásért szervált, az addiginál viszont még nehezebb helyzetbe került, Goffin-nek semmi-40-je, azaz újabb három mérkőzéslabdája volt, de a világelső azokat is hárította. A harmadik hárítása volt a leglátványosabb, ugyanis azt a pontot egy majdnem 150 kilométer/órás sebességű fonák kereszttel nyerte meg. Ennek is köszönhetően az újabb tie-break-ben nála volt a lélektani fölény. Ki is használta és kiegyenlített.
Nem lehet tudni, Goffin hogy élte meg a találkozó ezen szakaszát, de ha teljesen összeroppant volna a döntőjátszmára, azt szinte mindenki megértette volna. Ehelyett Nadal volt az, aki összeroppant. Egymás után kétszer is elveszítette az adogatását. Ugyan, egy break-et hamar visszavett, de heroikus küzdelme itt ért véget. A belga megőrizte hidegvérét, döntőszettbeli első meccslabdáját egy ásszal értékesítette, és egy drámai mérkőzésen győzte le karrierje során először mind Nadalt, mind az aktuális világelsőt, szám szerint 2 óra 41 perc alatt.

A győzelem pillanata
Kép forrása: hindustantimes.com
Végeredmény: D. Goffin (belga, 7.) – R. Nadal (spanyol, 1.) 7/6(5) 6/7(4) 6/4
Az igazán jelentős történés csak ezután következett. Nadal mindenféle ceremónia nélkül, egy egyszerű újságírói kérdésre válaszolva jelentette be, hogy nem tudja folytatni a küzdelmeket Londonban, és visszalép a tornától. Természetesen ezzel a szezonja is véget ért. A meccs közepétől fogva fájdalmak gyötörték a balkézzel játszó mallorcait, és ezt nem is tudta elrejteni, minden le volt írva az arcára. A találkozó utáni sajtótájékoztatón elmondta viszont, hogy a probléma nem újkeletű, a „klasszikus” térdsérüléssel bajlódik. Nyugtatólag ezzel azt tette hozzá, stábjával egy olyan feladat előtt áll, amilyet már jó néhányszor meg kellett oldania az elmúlt években, nem fog tehát időt veszíteni azzal, hogy megtalálják a gyógyulás módszerét.

Egy ilyen évhez, nem ilyen zárás volt méltó
Kép forrása: menstennisforums.com
A közvéleményben viszont felmerült a kérdés: ért-e ennyit az év végi világelsőség bebiztosítása? Ugyanis ahhoz csak az első meccsét kellett megnyernie a francia fővárosban, azonban oda sem teljesen egészségesen érkezett, mert az azt megelőző bázeli 500-as tornától is visszalépett pihentetés céljából. Az azonban biztos, hogy Nadal, amilyen teljesítményt nyújtott 2017-ben, korántsem méltó módon kénytelen befejezni karrierje egyik legjobb szezonját.
Felmerül azonban egy másik kérdés is: mennyire szükséges a szezon végére egy ekkora kaliberű torna, mint az ATP Finals? A kvalifikációért folyó küzdelem alatt sorra „hullottak ki” az arra még esélyes versenyzők, főleg sérülés miatt, vagy akik tudják vállalni a szereplést, azok sincsenek mind 100 százalékos fizikai állapotban. Goffin is most például küszködött kicsit a combhajlító izmával, rá pedig Belgiumnak több, mint szüksége lesz 10 nap múlva, a franciák elleni Davis Kupa döntőn.
Utóbbiakra később bővebben is visszatérünk…
Kedden újra a „Boris Becker-csoport” versenyzői lesznek pályán. Délután Marin Cilic (5.) Jack Sock (8.) ellen mérkőzik meg, este pedig a most már tényleg esélyessé előlépő Roger Federer (2.) Alexander Zverev-vel (3.) fog játszani.
A kiemelt kép forrása: reuters.com